2015. április 30., csütörtök

Mémeső avagy hogy lesz így Bayern-Real BL döntő...?

Szegény embert még az ág húzza, ahogy szól a mondás... Hát én most értettem ezt meg igazán. Mint azt többen tudjátok, Bayern München - Real Madrid Bajnokok Ligája döntőről álmodozom immáron évek óta. Ugyan az esély erre idén még megvan, nagyon kíváncsi leszek, mit fog kezdeni jövő héten egymással a Bayern és a Barcelona, a bajorok háza táján ugyanis már jó ideje nincs minden rendben, alaposan rájár a rúd a német rekordbajnok játékosaira. Hetek, hónapok óta látszik a csapat játékán, Guardiola egyre kétségbeesetten húzásain és egyre idegesebb arcvonásain, hogy bajban vannak. Alapemberek hiányoznak, ráadásul nem is egy, nem is kettő.

Kezdődött minden azzal, hogy Bastian Schweinsteiger lábát műteni kellett volna, de ő megvárta a világbajnokság végét - és milyen jól tette a döntőn mutatott teljesítménye és húzóereje alapján! Megműtötték, ősz közepére vissza is tért, vagyis csak tért volna, ugyanis rögtön újra meg is sérült, hónapokra kiesett a csapatból. Közben Thiago is megsérült vagy újra megsérült, a fene sem tudja, ugyanaz a térdsérülése újult-e ki újra és újra, mindenesetre ő is több hónapig pihent. Aztán jött Philipp Lahm novemberben, a csapatkapitány, aki komoly koordinátora és biztos pontja a csapatnak hosszú évek óta. Bokatörést szenvedett az egyik edzésen, így őt is hónapokig nélkülözni kellett. De csapatkapitány, se helyettese... Ezután még két alapember, Franck Ribéry és Arjen Robben is kidőlt, ezzel pedig egyszerre téve a középpálya mindkét szélén a támadók célpontjává. Előbbi bokasérülést, utóbbi hasizomszakadást szenvedett év elején a Doneck elleni BL összecsapáson, előre láthatólag mindketten a bajnokság utolsó néhány fordulójáig hiányoznak. Közben Schweinsteiger visszatért, de ennyi kihagyás után sajnos formán kívül és iszonyú bizonyítási vággyal, ami a sorozatos sikertelenségek miatt egyre inkább kétségbeesésbe és dühbe csapott át. Arról nem is beszélve, hogy a csapatkapitányi karszalag Lahm távolmaradásával az ő karját húzta és az ő vállát terhelte. Lassan szerencsére a kapitány is meggyógyult, vissza is tért, és azt hiszem, nem hazudok, ha azt mondom, meg is látszott a csapaton, hogy végre van, aki kézben tudja tartani a dolgokat.

Aztán elérkezett április vége és a Német-kupa elődöntő a Dortmund ellen. Nem gondoltam volna, hogy éppen ez a mérkőzés lesz, ami a már amúgy is megtépázott csapatra a végső csapást méri. Robben végre is ismét játékra jelentkezett, Thiago is már heten óta bevethető volt és húzóembere lett a csapatnak. A mérkőzés második felében a spanyol a lábát fájlalta, így Guardiola jobbnak látta, ha lehozza, és a helyére Robben állítja. Nos, Robben alig 20 percet töltött a pályán, mikor a combjához kapott, így a cserét is cserélni kellett. Mint utóbb kiderült, a holland középpályásnak ezúttal a combizma szakadt, a szezonjának ezzel vége. A hosszabbítás végén aztán, hogy tényleg a már így is megviselt csapatot kicsit tovább verje a sors, Robert Lewandowski ütközött a dortmundi kapussal, és őszintén szólva, az az esés nagyon rosszul nézett ki. Ha az ember esés közben már nem is védekezik, nem is tartja a fejét, csak a földbe csapódik, sosem jelent jót. Hát nem is jelentett. A lengyel felső állcsont és orrtörést szenvedett egy kis agyrázkódással megspékelve, szerencsétlen nem is emlékszik a meccs végére, pedig az aztán kész élmény volt. Négy tizenegyest kihagyni egymás után... Nem hittem, hogy ilyen lehetséges egyáltalán ezen a szinten! Szegényeket sajnálom kellett volna, de már csak nevetni tudtam. Őket tényleg még az ág is húzza.

És akkor arról még nem is esett szó, hogy Holger Badstuber 2012 (igen, tényleg három éve történt, utánanéztem) óta sérült, pontosabban először keresztszalag-szakadása volt, megműtötték, majd abból felépülve újabb keresztszalag-szakadást szenvedett, ami miatt ismét műteni kellett, sőt ezúttal új keresztszalagot is kapott, de ebből is felépült, ekkor azonban már közel másfél éves kihagyásról beszélhettünk, amibe a közben a csapattársak által megnyert VB is beletartozott. Az idei szezon elejére úgy tűnt, végre 100%-os a védő, azonban ekkor combsérülést szenvedett, ami miatt újabb műtétek és újabb fél év kényszerpihenő várt rá. Most áprilisban tért vissza a csapathoz, játszott is vagy két meccsen, de a Porto elleni BL találkozón újabb combizomszakadást szenvedett, úgyhogy újabb műtétek várnak rá, a szezonjának pedig természetesen vége.


Nos tehát, akkor vegyük sorra, hogy állunk: sérült Ribéry, Robben, Badstuber, Starke, Lewandowski, Thiago játéka pedig kérdéses. Kihagytam valakit...? Elképzelhető, ezt már én sem tudom követni. Mi lesz így a hőn áhított BL döntőmmel...? :(

Az internetet persze elárasztották a mémek (jajj, de nem szeretem ezt a szót), íme néhány:

Így örülnek a Barcelona játékosai Robben újabb sérülésének
Gerrard büszke "tanítványára"
 De azért valami pozitívat is a végére, mert kell az :)