Happiness

Sziasztok!

Mozgalmasan telik a nyaram eddig. Voltam már fesztiválozni - kétszer is -, voltam Balatonnál - szintén kétszer - és tanulok vezetni - egyelőre sajnos "csak" autót, de a motor is tervbe van véve a következő évre :) Állandóan megy a pörgés. Nővéremék éppen költöznek, úgyhogy egész héten festünk, lomtalanítunk, cipekedünk. Ráadásul apáék vettek jegyet a Győr-Bayern barátságos meccsre augusztus 11-re, úgyhogy egyik barátnőmmel és szüleimmel megyünk, ez már biztos. Nagyon feldobták a napomat! :)

Boldogságom pedig olyannyira elszabadult, hogy éppen csak tegnap hazaérve Tihanyból egész nap írok és olvasok. Befejeztem az Árnykislányt (egy holland író, P.F. Thomése könyve) még délelőtt, ami egy olyan férfi "tollából" született alkotás, aki elveszítette a kislányát még egy éves kora előtt, és ezt próbálja feldolgozni. Elég felkavaró volt. És borzasztó. De természetesen a mű gondolatairól azonnal mindenfelé asszociáltam - én már csak ilyen vagyok... -, és van egy rész, amit mindenképpen bele fogok írni a Way Backbe, egy másikat pedig valószínűleg a Run Awaybe. Úgyhogy mióta befejeztem a könyvet, dolgozom is ezerrel az új részeken. Párhuzamosan írom mindhárom történetemet, mert annyi gondolat van hirtelen a fejemben, hogy muszáj :)

A Run Awayből hoztam is egy rövid részt. A héten szeretném egyébként feltenni az I Hate prológusát, de abból nyilván nem hozhatok előzetest :)

Végeláthatatlanul zuhog az eső. Három perc alatt az egész világ sötétté változott odakint, és leszakadt az ég. Régen szerettem nézni az esőt. Gyakran ültem a szobám ablakának belső párkányán, és órákig csak bámultam, ahogy az vízcseppek végigfolynak az üvegen. Egyszerre volt megnyugtató és felkavaró. Sok ember fél a vihartól, a villámlástól és a mennydörgéstől, de én mindig imádtam. Most pedig gyűlölöm. Gyűlölöm, mert elvette tőlem az életemet, elvette tőlem az egyetlen dolgot, ami egyben tartott. Dühös vagyok, ahogy kinézek az ablakon. Nem érzem a megnyugvást, mint régen, nem érzek mást, csak a haragot.

- Minden rendben? – kérdezi Fernando kilépve a fürdőszobából.

- Persze, minden – erőltetek mosolyt magamra, és behúzom a függönyt.

Tudom, hogy nem hisz nekem. Az arcomra van írva, hogy semmi sincsen rendben, de egész pontosan tudja, hogy, ha ugyanezt a kérdést feltenném neki, ő sem tudna őszintén válaszolni. Mi ketten egyáltalán nem vagyunk őszinték. Egymással sem. Önmagunkkal sem. Így inkább nem mond semmit, leül az egyik fotelba, és bekapcsolja a TV-t.

- Kérdezhetek valamit? – ülök le vele szembe, az ágyára. Nem válaszol, csak felém fordul, ebből tudom, figyel. – Miért jöttél velem?