Átmeneti visszaesés

Sziasztok!

Úgy éreztem, most már tényleg meg kell írnom ezt a bejegyzést, mert annyi mindenem lóg a
levegőben, hogy az már magyarázatra szorul.

Mint azt bizonyára tudjátok, szeptemberben folytatódott az egyetem számomra is. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy idén amellett, hogy harmadéves informatikus vagyok, elkezdtem a pszichológiát is. Magyarán szólva két egyetemet próbálok teljesíteni párhuzamosan, ami nem egyszerű, és nagyon kevés szabadidőm van. Írok és olvasok, amikor csak tehetem, de többnyire olyan fáradt vagyok, hogy átolvasni vagy egyáltalán begépelni a kézzel írt részeket sincs erőm.
A probléma - ha minden jól megy - rövid távon meg lesz oldva, ugyanis kérvényeztem, hogy passzív félévvel kezdhessem a pszichológiát, mert a suli nagyon messze van, és nem bírom az ingázás mellett a informatikát is tanulni. Szóval időlegesen visszavedlek "csak" informatikus hallagató státuszba, és halasztok egy évet pszichológián, mert állítólag következő tanévtől beköltözik az egyetem Budapestre, így pedig már képes leszek mindkét iskolában helytállni :)

Remélem, minden kétségre sikerült választ adnom! :) Ha valami kérdés van, nyugodtan írjatok! :)

Ameddig friss résszel nem érkezett, íme egy kis előzetes a Run Awayből. Remélem, tetszik! :) Hogy mikor lesz fenn a rész, még nem tudom. Vagy inkább nem merek ígérni. Mert ma szeretném feltölteni, de lehet, hogy nem fog menni :( Igyekszem!

Bár nekem fogalmam sem volt vonatunk úticéljáról, és nem is nagyon érdekelt, szinte biztos vagyok benne, hogy ő nem véletlenül azon a szerelvényen volt. Annyi minden köti Liverpoolhoz… Épp ezért nem értem. Menekülni akart, mégis egy olyan városba igyekezett, ahol nincs ember, aki nem ismerné a nevét.

- Minden akkor romlott el, mikor eljöttem onnan. Meg akartam tudni, miért – válaszol. – Hülyeség, ugye? – nevet fel, de hangja egyáltalán nem cseng vidáman.

- Nem az – felelem neki, azonban én magam is elgondolkozom. Miért romlik el bármi is? Azt hiszem, mi ketten nem szolgáltunk rá, hogy úgy érezzük, el kell hagynunk az otthonunkat, a családunkat, a barátainkat. Mert végeredményben bárhogy nevezhetjük, önmagunk megismerése, világjárás, kalandok keresése, ezt tettük. Elmenekültünk, mert már nem tudtunk szembenézni mindazzal, ami ránk várt.

Sokan azonnal rávágnák, gyávák vagyunk. Mind a ketten elképesztően gyávák. Néha azt gondolom, talán igazuk is van. Hiszen nem tagadhatom, azért szálltam fel arra a vonatra, mert féltem szembenézni a jövővel. Máskor azonban eszembe jut az is, mennyire féltem eljönni is. Rettegtem, hogy egyedül leszek. Hiszen soha életemben nem voltam még igazán magam. Már születésem előtt is Tessával osztoztam. Gyávaság lenne ekkora félelem ellenére is a magányt választani…?

- Elég volt. Elég a múltból. Öltözz! – pattanok fel hirtelen, és adom ki az utasítást, majd felpattanok az ágyról, és én magam is a ruháim között kezdek kutatni.

- És mégis hová megyünk? – kérdezi Fernando értetlenül. – Szakad az eső, rémlik?

- El. Bárhova. Inni. Bulizni – magyarázom, miközben már be is vonulok a fürdőszobába rendbe szedni magam. – És nem érdekel az eső! – Nem tudom, hogy erről egész pontosan kit is akarok meggyőzni, mindenesetre nem várom meg a reakciót, becsukom magam mögött az ajtót.

Happiness

Sziasztok!

Mozgalmasan telik a nyaram eddig. Voltam már fesztiválozni - kétszer is -, voltam Balatonnál - szintén kétszer - és tanulok vezetni - egyelőre sajnos "csak" autót, de a motor is tervbe van véve a következő évre :) Állandóan megy a pörgés. Nővéremék éppen költöznek, úgyhogy egész héten festünk, lomtalanítunk, cipekedünk. Ráadásul apáék vettek jegyet a Győr-Bayern barátságos meccsre augusztus 11-re, úgyhogy egyik barátnőmmel és szüleimmel megyünk, ez már biztos. Nagyon feldobták a napomat! :)

Boldogságom pedig olyannyira elszabadult, hogy éppen csak tegnap hazaérve Tihanyból egész nap írok és olvasok. Befejeztem az Árnykislányt (egy holland író, P.F. Thomése könyve) még délelőtt, ami egy olyan férfi "tollából" született alkotás, aki elveszítette a kislányát még egy éves kora előtt, és ezt próbálja feldolgozni. Elég felkavaró volt. És borzasztó. De természetesen a mű gondolatairól azonnal mindenfelé asszociáltam - én már csak ilyen vagyok... -, és van egy rész, amit mindenképpen bele fogok írni a Way Backbe, egy másikat pedig valószínűleg a Run Awaybe. Úgyhogy mióta befejeztem a könyvet, dolgozom is ezerrel az új részeken. Párhuzamosan írom mindhárom történetemet, mert annyi gondolat van hirtelen a fejemben, hogy muszáj :)

A Run Awayből hoztam is egy rövid részt. A héten szeretném egyébként feltenni az I Hate prológusát, de abból nyilván nem hozhatok előzetest :)

Végeláthatatlanul zuhog az eső. Három perc alatt az egész világ sötétté változott odakint, és leszakadt az ég. Régen szerettem nézni az esőt. Gyakran ültem a szobám ablakának belső párkányán, és órákig csak bámultam, ahogy az vízcseppek végigfolynak az üvegen. Egyszerre volt megnyugtató és felkavaró. Sok ember fél a vihartól, a villámlástól és a mennydörgéstől, de én mindig imádtam. Most pedig gyűlölöm. Gyűlölöm, mert elvette tőlem az életemet, elvette tőlem az egyetlen dolgot, ami egyben tartott. Dühös vagyok, ahogy kinézek az ablakon. Nem érzem a megnyugvást, mint régen, nem érzek mást, csak a haragot.

- Minden rendben? – kérdezi Fernando kilépve a fürdőszobából.

- Persze, minden – erőltetek mosolyt magamra, és behúzom a függönyt.

Tudom, hogy nem hisz nekem. Az arcomra van írva, hogy semmi sincsen rendben, de egész pontosan tudja, hogy, ha ugyanezt a kérdést feltenném neki, ő sem tudna őszintén válaszolni. Mi ketten egyáltalán nem vagyunk őszinték. Egymással sem. Önmagunkkal sem. Így inkább nem mond semmit, leül az egyik fotelba, és bekapcsolja a TV-t.

- Kérdezhetek valamit? – ülök le vele szembe, az ágyára. Nem válaszol, csak felém fordul, ebből tudom, figyel. – Miért jöttél velem?

Ich kann Deutsch sprechen

Jelentem, megvan a német nyelvvizsgám! :) Ha minden jól megy, jövő héten már a kezemben is tarthatom a frissen nyomott, a nevemre kiállított papírt, mely szerint  tudok németül. Hát... Mondjuk én ebben kételkedem :D A magyarral már kevésbé állok jól. Jól lehúzták az egyik esszémet és volt olyan válasz, ahol egyértelműen jót írtam, mégsem fogadták el. Úgyhogy beadtam a fellebbezést, eredménye viszont csak a szóbeli után lesz :( Addig sajnos nem tudok semmi biztosat. Viszont hétfőn lesz egy vizsgám az egyetemen, szerdán magyar szóbeli, utána pedig kresz vizsga, úgyhogy van
dolgom, nem is kevés, de egyelőre még élvezem :)

Azért egy rövid (tényleg rövid) részletet hoztam a Run Away 2. fejezetéből, aminek címe ...there is loneliness, és amit már nagyon régen fel kellett volna töltenem, de sajnos eléggé megrekedtem vele. Tudom, mit akarok írni, mégsem tudom elég jól megírni. Legalábbis nekem sosem tetszik eléggé, úgyhogy újrakezdem. De ígérem, ha túl  leszek a magyaron, hozok új fejezetet valamelyik történetemből.

Ha egy világhírű focistával akar feltűnés nélkül utazni az ember, akkor bizony figyelni kell egy-két dologra. Például nem mehetünk bármilyen nagy szállodába, mert minden bizonnyal lesz legalább egy lelkes rajongó, aki autogramot akar majd kérni, ezzel pedig akaratlanul is óriási lavinát indíthat el. Megláthatja ezt egy férfi, és azonnal beugrik neki, hogy honnan volt olyan fene ismerős a rövid, barna hajú srác a szemközti szobából, akivel a mai napon már legalább négyszer futott össze a szűk folyosón, de nem tudta hova tenni. A felismerést a férfi, bár tudja, a feleségét a legkevésbé sem érdeklik a sportok, azonnal elújságolja neki, hogy bizony melyik focista is lakik a szomszédjukban, a nő pedig nyilván pletykásabb, mint bármelyik vidéki néni, és az információt tovább is adja a nála jó tíz évvel fiatalabb szeretőjének, akinek nem is lehetne más foglalkozása, mint az újságírás. A másnapi lapok már le is hozzák a hatalmas sztorit, természetesen kibővítve és feltuningolva. Lavina. Egy végeláthatatlan lavina.

Így második nekifutásra, azt hiszem, sikerült megtalálnunk New York alighanem legkisebb panzióját. Mindössze három kiadó szobája van, ebből szinte magától értetődik, hogy kettő foglalt, tehát marad egy. De legalább kétágyas – még akkor is, ha az a két ágy össze van tolva…

És van még valami. Valami új. Nem tudom, hogy kisregény, néhány fejezetes novella vagy hosszabb lélegzetű írás lesz-e belőle, de van egy új ötletem, ami mostanában egyszerűen nem hagy nyugodni. Annyit elárulok, hogy Iker és Sergio elég nagy szerepet kapnának benne, de tegnap éjjel, álmomban Ronaldot is belekevertem a történetbe. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle... :) A tervezett címét azért még elmondom: I Hate Myself For Loving You.