A moly.hu oldalnak és Izoldának köszönhetően idén immár másodszor gondolkodtam el azon így év végén, hogy vajon mit is csináltam ebben az évben életemben először, és úgy döntöttem, ezt a listát ezúttal meg is osztom Veletek :) Természetesen kommentben, saját blogbejegyzésben vagy bármilyen más formában szívesen olvasnám a Ti listátokat is!
2014-ben először...
... vezettem Trabantot
... váltottam sebességet a kormány mögött
... főztem tíz emberre több napig
... vezettem nem rokon autóját
... kerestem geoládákat
... szúrtam magamba injekciót (nem is volt olyan borzasztó!)
... voltam pszichológusnál
... robbantam le kocsival
... voltam MR vizsgálaton
... dolgoztam
... szólt hangszóróból, amit énekeltem
... voltam benne Top15-ben Schönherz Qpán
... kezdtem TRX és Hot iron edzésre járni
... fordultam ki magamból pasi miatt
... tartottam korrepetálást
... játszottam táncszőnyeges játékkal
... voltam "felnőtt kísérő" egy táborban
... nem voltam tisztában az érzéseimmel
... voltam könyvhéten és könyvfesztiválon
... mondtam el orvosnak latinul, melyik csontom és ízületem fáj
... jártam rendszeresen röpizni
... sírtam nyilvános helyen (legalábbis amire így kapásból emlékszem)
... láttam pókszázlábút
... főztem bográcsban
... másztam falat
... szereltem szét és raktam össze szekrénysort
... szakadt le a műkörmöm
... volt rögzítve a kezem tape-pel
... váltottam egy év alatt többször hajszínt
Szemvillanás csak s kész a bűn és az örökre tart, örökre büntet, öngyilkos haraggal és összetöri az emlékedet, téged. Ne hazudj. Ne halj meg. Élj benne. Ez a nagy pillanat. Vigyázz.
/Kosztolányi Dezső: Vigyázz (részlet)/
Szeretem ezt a verset, ki is van ragasztva a szekrényem ajtajára Szeretem, mert jó nem elfelejteni, hogy milyen könnyű végzetes hibát elkövetni. Egy pillanat elég arra, hogy rossz döntést hozz, és bárhogy szeretnéd is később visszacsinálni, az bizony örökre szól. (Ez a téma egyébként hamarosan előkerül majd az I Hate-ben is :))
A gifnek amúgy nyilvánvalóan semmi köze a vershez, de nagyon szeretem, mert brutális, hogy egy színész - jelen esetben Jensen Ackles - mennyi érzelmet tud sűríteni egyetlen pillantásába. Minden alkalommal megszakad a szívem pusztán attól, hogy nézem.
Alig néhány napja jelentettem be, hogy visszatérek a blogok világába, máris egy díjjal lettem gazdagabb. Vagyis igazából rögtön kettővel. Egyrészt nagyon köszönöm a bizalmat Noemi Solernek, másrészt pedig Dora Großnak, aki ugyan a másik blogomra küldte a díjat, remélem, nem haragszik, ha itt válaszolok a kérdésekre :))
Szabályok:
- Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
- Írj 10 dolgot magadról!
- Válaszolj 10 kérdésre!
- Tegyél fel 10 kérdést!
- Küldd tovább 10 embernek! 10 dolog magamról:
1. Zene-őrült vagyok. 3 hangszeren tanultam, ezen kívül énekelek 9 éve.
2. Nem zavar, ha a szobámban hatalmas a káosz, viszont ha csak egy könyvem is el lett mozdítva, azt rögtön kiszúrom.
3. Szeretem a képeket magam körül, úgyhogy teli is vannak a polcaim bekeretezett fotókkal barátokról, családról.
4. Egyszer informatikus-pszichológus leszek.
5. Gyűjtöm az öngyújtókat, akár működnek, akár nem.
6. Kedvenc állatom a teknős, van is egy Eric névre (nem) hallgató ékszertekim.
7. Allergiás vagyok az édesítőszerre, úgyhogy kb. semmit nem ehetek/ihatok, ami light.
8. Sztereotípia ide vagy oda, műkörmöm van már 2,5 éve és nagyon szeretem. Kompenzálom, hogy a zongorázás miatt előtte sosem lehetett hosszú.
9. Imádom a fülbevalókat, van is 6 lyuk a fülemen. Valójában volt 7 is, de az egyik úgy begyulladt, hogy ki kellett szednem.
10. Januárban megyek megcsináltatni életem első tetoválását.
Nomi kérdései:
1. Kaptál már olyan kritikát, amit nem éreztél jogosnak? Ha igen, hogyan reagáltál rá? Kaptam, bár nagyon régen, még a "bloggerkedés" előtt egy amatőr írói oldalon. Egy novellámról volt szó, a leányzó pedig minden áron meg akarta mondani, én mit miért írtam, ráadásul elég - khm... - bunkó stílusban tette mindezt. Válaszoltam rá, és igyekeztem neki elmagyarázni, hogy nem vagyok idióta vagy hülye csak azért, mert másképp látok dolgokat, mint ő, sőt, a befejezésből sem azt a következtetést kellene levonnia, hogy érzelemszegény környezetben élek. A végére azért még odatettem, hogy lehetne ugyanezt kevésbé bántó stílusban is mondani. Erre már nem válaszolt, sőt, aztán törölte a kommentet is.
2. Ki az a személy, akire a leginkább felnézel? Miért? Nem is tudom. Jó emberismerőnek tartom magam - ha már egyszer pszichológus leszek, na! -, úgyhogy az emberek nagy részében amellett, hogy találok valamit, amit csodálhatok, talán valamit, ami jó benne és figyelemre méltó, mert bizony szerintem mindenkiben van jó, látom a hibáit is, merthogy az is van mindenkiben. Így pedig azt a tényt, hogy esetleg felnézek rá valami miatt, rögtön kompenzálja egy-egy "hiba", amin talán változtatni lehetne. De csak, hogy ne higgye senki, hogy kikerülöm a válaszadást, azt mondom, hogy a hihetetlen eszéért felnézek a nővéremre, a világlátásáért és az elképesztő jó szívéért pedig az egyik legjobb barátomra, akit gyakran a bátyámnak is titulálok.
3. Van kedvenc bandád? Ha igen, miért pont az a banda a kedvenced? Kowalsky meg a Vega az abszolút kedvenc, mert imádom a szövegeiket, a stílusukat, a brutálisan jó hangulatú koncertjeiket és túlzás nélkül majdnem minden egyes számukat is. De nem sokkal marad el tőlük a Brains sem. Viszont ha zeneileg kéne mondanom, akkor mindenképp a Pentatonix lenne a válaszom, mert ők öten olyan iszonyú tehetségesek, hogy néha szinte fáj hallgatni őket. Amit ők művelnek, az acapella műfaj borzasztóan nehéz, és ők ennek ellenére iszonyúan jók.
4. Mit gondolsz a személyes blogokról? Hasznosak vagy feleslegesek? Ez a tipikus attól függ kérdés. Ha valaki csak azért nyit blogot, hogy saját magáról írjon, akkor azzal nem értek egyet, hogy nyilvánosan tegye. Pszichológiai értelemben persze nagyon is van haszna, de vannak dolgok, amik nem tartoznak másra. Viszont ha valami a véleményét, a világszemléletét akarja megosztani másokkal, akkor abszolút támogatom, akár egyetértek az adott nézőponttal, akár nem. Hiszen ez is egy személyes blog lenne vagy mi a szösz... :)
5. Melyik a kedvenc karácsonyi zenéd? Carol of the Bells :) A Pentatonix is feldolgozta (meg én is énekeltem kórussal).
6. Van kedvenc blogos történeted? Ha igen, melyik történet az és miért? Van jó néhány, amit nagyon szeretek, de mindig épp a legutóbb olvasott az aktuális kedvencem, mert azzal lesz teli a fejem napokig.
7. Mi az, aminek mindenképpen meg kell fogjon egy blogban ahhoz, hogy figyelemmel kövesd? (Ez lehet bármilyen témájú blog.) Nekem főleg a blogger stílusa ilyen. Kell, hogy legyen benne valami, ami tetszik vagy ha nem is tetszik, legalább felkeltei a figyelelmemet.
8. A karácsonyt vagy a szilvesztert várod jobban? Nem is tudom, talán a karácsonyt, mert ide jön szenteste az übercuki 2 éves unokaöcsém *.*
9. Ha egy napra lehetne, kinek a bőrébe bújnál bele és miért? Jó kérdés, talán a barátomat mondanám. Nagyon érdekelne, ő hogy látja a saját életét, vajon ugyanazt látja-e, amit én, még ha be nem is vallja soha.
10. Mi az a dolog, amit mindenképpen el szeretnél érni egyszer az életedben? Ha őszinte akarok lenni, rögtön az jutott eszembe, hogy szeretném egyszer úgy érezni, hogy elégedett vagyok magammal, de mivel tudom, hogy ez nem valószínű, hogy valaha megtörténik, inkább azt válaszolom, hogy szeretnék olyan döntéseket hozni, hogy a végén tudjam, jól döntöttem.
Dorka kérdései:
1. Milyen színűre díszítitek idén a karácsonyfát?
Hogy őszinte legyek, ezen még nem gondolkoztam. Tavaly megpróbáltuk pirosra aztán őrületesen vegyes lett a végén, úgyhogy lehet, hogy idén megpróbálom végre tényleg összehozni azt a pirosat vagy a piros-fehéret.
2. Megvannak már az ajándékok a családtagjaidnak?
Igen, most már mindenkinek, múlt héten sikerült letudnom az utolsót is, úgyhogy minden készen áll.
3. Ha mindenféle törvénybeli és pénzbeli korlát nélkül tarthatnál egy állatot, mi lenne az?
Farkas. Imádom az farkasokat már egészen kicsi korom óta. Gyönyörű és nagyon okos állatok.
4. Általában olyan hatást váltasz ki az emberekből az írásaiddal, amilyet szeretnél?
Igazából én nem szeretnék semmilyen konkrét hatást kiváltani. Rengeteg könyvet olvasok, aztán rengeteg értékelést is az adott könyvekről, de szerintem éppen az a szép az olvasásban, egy történetben, egy szereplőben, hogy mindenkinek mást jelent, mindenki mást lát meg benne. Éppen ezért én általában örülök minden észrevételnek, hozzászólásnak, mert érdekes megtudni, vajon más is ugyanazt érezte-e, amit én.
5. Tudja a családod, hogy írsz?
Tudják, persze, az első verseim és novelláim mindig szülinapokra, anyák napjára vagy névnapokra készültek. De ritkán olvasnak el bármit, amit én írtam. Jó, hazudtam. Inkább ritkán mutatom meg nekik, mit alkotok.
6. Mikor és hogyan kezdtél írni?
Hűha, hát szerintem általános iskolában írtam az első novellámat házi feladat gyanánt. Aztán verseket és meséket mindenféle rendezvényekre, versenyekre és rokonoknak ajándékba. Majd 12 éves korom körül kezdtem fanfictionöket, kisregényeket és regényeket írni szórakozásból.
7. A milánóit vagy a bolognait szereted jobban?
Mindkettőt nagyon szerettem, ami már csak azért is ironikus, mert gyerekként utáltam a paradicsomszószt! :) Most talán a bolognait épp kicsit jobban, de lehet, hogy csak azért mondom, mert azt ettem régebben.
8. Mi a kedvenc gyorskajád? (Feltéve, hogy van.)
Ez könnyű :) Nem sok gyorskaját eszem, sőt nagyon-nagyon sokra (mindegyikre, amiben ketchup van) allergiás is vagyok, úgyhogy nem nehéz a választás. Az abszolút kedvenc a Rodeo szendvics a Burger Kingből.
9. Van olyan film, amit mindenképp meg akartál nézni moziban, de nem sikerült rá eljutnod?
Ó, biztos, hogy van ilyen, de most csak azért sem fog eszembe jutni egy sem. Igazából relatíve sokat járok moziba, úgyhogy amit úgy feltétlenül nagyon meg akarok nézni, általában látom is - kivéve, ha nem találok társaságot hozzá.
10. Kinek adnád az Aranylabdát idén és miért?
A benn maradt háromból kell választani...? Akkor Ronaldo vagy Neuer, de a VB miatt talán inkább az utóbbi. Igazából nem tetszik, hogy Neuer néha iszonyú felelőtlenül viselkedik a pályán csak azért. Sokszor úgy érzem, csak azért csinálja, hogy megmutassa, érdemes az aranylabdára, tud olyan látványosan játszani, mint egy csatár. Egyébként ettől eltekintve továbbra is kitartok amellett, hogy Lahm vagy Schweinsteiger megérdemelne egy aranylabdát, még ha nem is olyan szembetűnő a teljesítményük, mint az ezer gólt lövő Messinek és Ronaldonak.
Kérdéseim:
1. Van álomvárosod, ahova egyszer mindenképp el szeretnél jutni?
2. Hallás vagy olvasás után tanulsz gyorsabban?
3. Tanulsz/tanultál valamilyen hangszeren?
4. Volt már "írói válságod"? Ha igen, hogy lendültél át?
5. Nézel sorozatokat? Ha igen, miket?
6. Van olyan haj, amit egyszer úgy kipróbálnál, de félsz, hogy hülyén fog állni és várnod kell, hogy újra a régi legyen?
7. Szeretnél tetoválást/percinget valaha?
8. Van háziállatod?
9. Kikkel töltöd a szentestét? És ha választhatnál, kikkel töltenéd?
10. Jó, nem tudok több kérdést kipréselni magamból. Helyette Boldog Karácsonyt kívánok! :D
Biztosan sokat hallottátok, hogy tegnap reggel a 123-szoros francia válogatott csatár, Thierry Henry bejelentette, hogy abbahagyja a profi futballt. Bár soha nem rajongtam különösebben a franciákért, őt valamiért nagyon megszerettem még gyerekként. Persze a maga 37 évével Henry egyáltalán nem számít már fiatalnak a játékosok között, és teljes mértékben megértem, miért vonul vissza, azért hiányozni fog!
Olyan csapatokban játszott, mint a Juventus, a Monaco, a Barcelona és az Arsenal, utolsó négy profi évét pedig New Yorkban töltötte. Francia, angol és spanyol bajnok lett az évek során, nyert FA és Spanyol Kupát, valamint Klubvilágbajnokságot is. A francia válogatott mezét 123-szor öltötte magára - és ezzel ő a második legtöbb válogatottsággal rendelkező francia -, ez alatt pedig 51 gólt szerzett - ebben viszont ő a rekorder Michel Platini, az UEFA jelenlegi elnöke előtt. Tagja volt az '98-as világbajnokságot és a 2000-ben Európa-bajnokságot nyerő keretnek, egyszer pedig a Konföderációs Kupát is magasba emelhette 2003-ban. Azt hiszem, állíthatom, hogy csodálatos karriert tudhat maga mögött.
Harry Houdini híres volt arról, hogy úgy tudott eltűnni a közönség szeme elől, hogy senki nem tudta megmondani, hová lett. Nos, azt hiszem, valahogy én is így tettem az utóbbi, igencsak hosszú időben. Őszintén sajnálom, de szeretném, ha egy kicsit megértenétek. Kellett egy kis pihenő, kellett, hogy egy kicsit rendbe tegyem a saját életemet, érzéseimet, csak utána foglalkozhatok bármi mással. Nagyon mélyen voltam, talán a padló alatt is, és onnan bizony tényleg nagyon nehéz feltápászkodni és visszamászni. Nem is ment volna egyedül, de szerencsére volt segítségem, és most végre úgy érzem, megint jó úton járok, sikerült ismét egyenesbe kerülnöm. Bár a magánéletemben és a családomban még mindig vannak problémák, legalább az iskolával sikerült dűlőre jutnom, letettem a voksom a pszichológia mellett - ezzel persze az informatikát egy időre háttérbe szorítva - és ez végre jól megy! :)
Ennek örömére kicsit előre hozva az újévet, fogadalmat teszek Nektek: fogadom, hogy nem tűnök el újra szó nélkül :) Mint azt észrevehettétek - már, ha jár még arra bárki is - a történetes oldalamat elkezdtem kicsit átalakítani. Még nincs kész, tegnap este ennyire volt energiám, de igyekszem befejezni, hamarosan pedig érkezek is az egyik történetem - tippelhettek, melyik, kíváncsian várom :P - folytatásával, erre a blogra pedig egy bejegyzéssel, amiben tisztázom, melyik sztorinak mi lesz a sorsa. Ezen kívül persze az olvasási elmaradásaimat is igyekszem vizsgaidőszakban pótolni, úgyhogy senki ne lepődjön meg, ha egy régebbi bejegyzésére kap tőlem kommentet! :)
Tudom, volt már egy bejegyzésem mostanában hasonló címmel, de emellett most nem tudok elmenni szó nélkül. Előre is bocsássátok meg a szentimentalizmusomat :)
Kevesen tudják, hogy bár focit nagyon régóta nézek, és már a 2002-es VB-re is úgy, ahogy emlékszem, sokáig nem volt kedvenc csapatom. Mindig inkább apukám kedvenceinek szurkoltam, és nagyon természetesnek tűnt a dolog. Aztán a Portugáliában megrendezett 2004-es EB és a 2006-os németországi VB alatt figyeltem fel egy játékosra, és általa egy válogatottra és egy klubcsapatra is. Azt hiszem, innen már igazán nem nehéz kitalálni, hogy a játékos az akkor 20-21 éves (annyi, mint én most!!) Philipp Lahm volt, a válogatott a Nationalelf, a klubcsapat pedig az FC Bayern München.
"Kapcsolatom" Lahmmal tehát 10 évre - a teljes válogatottban töltött időszakára - nyúlik vissza, mert bár nem emlékszem az első válogatott meccsére, mégis gyakorlatilag kezdettől fogva követtem a karrierjét. A 2004/2005-ös (EB utáni) szezonban is már fél szememet a Bundesligán tartottam, azonban a 2005/2006-os szezon volt az első, amelyet - Lahm stuttgarti kölcsönszerződésének lejártával - teljes egészében végigkövettem, és ekkor már teljes szívvel a Bayernnek kezdtem szurkolni. (Bár arra is emlékszem, hogy az első néhány hónapban Lahmot csak a lelátón lehetett látni, és ott is csak mankókkal - szegény, keresztszalag-szakadást kapott még Stuttgartban.)
Ezt pedig csak elősegítette, hogy mikor 2005-ben gimibe mentem, és megismerkedtem a mai napig egyik legjobb barátnőmmel, kiderült, hogy ő is Lahm és Bayern drukker :) Még honlapot is csináltunk a csapatról. Emlékszem, napokat töltöttem azzal, hogy Lahm életrajzát (ami egyébként azóta Lahm Wikipédia szócikkében - amit annak idején szintén én kezdtem el, és nagyon büszke vagyok rá! - olvasható) és a müncheni klub történetét írjam :D Bár a szüleim egy ideig mondogatták, hogy csak futó érdeklődés lesz ez nekem Münchennel és a bajor csapattal, a szerelem azóta is töretlen, és jöhet bármilyen Real Madrid vagy Sergio Ramos, akkor is Lahm és a Bayern voltak az én elsők, és ugyebár az elsőt sosem felejtjük el :)
Éppen ezért, mikor tegnap a Németország-Argentína barátságos meccs elején elbúcsúztatták a válogatottól, én bizony elpityeredtem. Ott sorakoztak a játékra kész focisták, és sorfalat álltak a válogatott éppen nem játszó tagjai, és olyan hihetetlen volt az egész. Ez a gyerek - mert valljuk be, 2004-ben, 20 évesen még gyerek volt - felnőtt, a válogatott kezdő embere, majd Michael Ballack utódjaként csapatkapitánya lett, és a világbajnoki győzelemig vezette a csapatát. Bár nem miatta kezdtem focit nézni, mégis úgy érzem, vele kezdődött a fanatizmusom, és én már most tudom, hogy mikor tervei szerint 2018-ban visszavonul a Bayernből - amihez olyan végtelenül hűséges Bastian Schweinsteigerrel együtt, hogy példaértékű -, én zokogni fogok! :)
Furcsa, hogy véget ért egy korszak. Még ha Lahm nem is vonult vissza a focitól, "csak" a válogatottságot mondta le, nekem nagyon hiányozni fog, sőt hiányzott már tegnap is! Egyúttal gratulálok az új csapatkapitánynak, Bastian Schweinsteigernek, nagyon megérdemelte, valamint a helyetteseinek, akik nem mások, mint Manuel Neuer, Sami Khedira, Thomas Müller és Mats Hummels :)
Köszönöm Neked ezt a 10 évet, Philipp! Nekem nagyon sokat jelentett :)
Most pedig néhány kép Philipp Lahm válogatott karrierjének legfontosabb állomásairól :)
Lahm első válogatottsága 2004. február 18-án. 2:1-re verték Horvátországot :) (balra tőle Miroslav Klose, aki szintén most vonult vissza a válogatottságtól, jobbra pedig Oliver Kahn)
Az első nagy torna: EURO 2004 (mögötte sétál Bastian Schweinsteiger akkor éppen hidrogén-szőkére festett hajjal)
A 2006-os VB első gólja, a Costa Rica elleni nyitómeccs 6. percében. (Amit éppen a Bayern pályáján, az Allianz Arenaban rendeztek.) A kedvenc gólom még ma is :)
Aranygól a 2008-as EB-n. Ezzel a döntőbe jutásért 3:2-re verték Törökországot
Immár kapitányként a 2010-es VB-n (mögötte Manuel Neuer, aki ekkor "még csak" egy éve volt válogatott :))
A 2012-es EB negyeddöntőjében ő szerezte csapata első gólját, és ezzel lendületet adott a csapatnak, hogy végül 4:2-re verjék Görögországot
A 100. válogatottsága alkalmából köszöntötték 2013. szeptember 6-án, mikor a csapat Ausztria ellen lépett pályára
2014. július 13. :) Lahm csapakapitányként a világbajnoki győzelemig vezette a csapatát, majd nem sokkal később lemondta a válogatottságot. Megkoronázta a karrierjét ezzel a trófeával, az biztos :)
Búcsú a válogatottól Per Mertesacker, Miroslav Klose és Hansi Flick (segédedző) társaságában. "A négy csillagos kapitány" :) (és balról jobbra Mertesacker a "százkilencvennyolc centis világbajnok", Flick "módszeres csapatjátékos", Klose "szaltóval a futballtörténelemben" feliratú táblákkal)
Ez Benedek Tibor válasza arra, ha megkérdezik tőle, mit gondol a karrierjéről. Ő nem csak háromszoros olimpiai bajnok, a vízilabda válogatott szövetségi kapitánya. Ő háromszoros édesapa és főképp csodálatos ember is :)
Íme egy hirtelen felindulásból született, rövid kis novella :) Elég sok minden kavarog mostanában a fejemben. Nos, íme az eredmény.
Véleményt szívesen fogadok!
*.*.*
Boldog voltam
Régen sosem értettem, mit jelent valójában, ha
meghasad az ember szíve. Csak egy ostoba szófordulatnak tűnt, amit az emberek
túl sokszor és feleslegesen használnak. De most már tudom, hogy ez nem igaz.
Már tudom, mennyire fáj… Ahogy a szemeidbe nézek, minden világossá válik. Az
elviselhetetlen fájdalom, a rettegés, a tehetetlenség és a mérhetetlen kín néz
vissza rám. Amit a tekintetedben látok, jobban fáj, mint eddig bármi az
életben. Ezerszer rosszabb bármilyen fizikai kínnál. Rettegsz, hogy
elveszítesz, félsz, hogy nélkülem kell tovább élned. Látom, tudom, hogy nem akarsz egyedül lenni.
Mintha egy kétszáz kilós ember ülne a mellkasomon, alig
kapok levegőt, beszélni sem tudok. Mint a víz alatt rekedtek, fuldoklom. Csak
fekszem az ágyon mozdulatlanul, és bámulom kék szemeidet. Mostanra tengerszín
íriszed jeleneti számomra az egyetlen kapcsolatot az élettel, csakis emiatt nem
adtam még fel. De tudom, hogy nem harcolhatok örökké, rettenetesen fáj, és szörnyen
kimerít. Egyszerűen érzem, hogy mindjárt elfogy az erőm. Vége lesz.
Már nem sírok, azt hiszem, talán már nem is tudok
sírni. Elfogytak a könnyeim. Mérhetetlenül üresnek érzem magam, és pokolian
egyedül vagyok. Egyedül, pedig itt ülsz mellettem, szorítod a kezem és
könnyezel. Sírsz miattam, sírsz helyettem is. Sírsz, mert te is tudod, hogy
hamarosan véget ér, sírsz, mert neked is fáj, és sírsz, mert félsz a magánytól.
Szívesen megmondanám, hogy sosem hagylak el, hogy akármi is történik, te vagy a
mindenem. Megkérnélek, hogy ne add fel, hogy ne roskadj össze, de képtelen
vagyok rá. Nincs erőm megszólalni, lélegezni is alig maradt.
Tudom, azt hiszed, rettegek, de én már rég nem félek
a haláltól. Elfogadtam, hogy nekem ennyi jutott, elfogadtam a sorsomat. Igen,
valamikor időközben elkezdtem hinni a Sorsban. Azt hiszem, máshogy ezt nem
lehetne végigcsinálni. Remélnem kell, hogy valami jobb vár rám. Muszáj hinnem valamiben.
Szeretném feladni. Szeretném átadni magam, bármi jön
is ezután. Végre megszűnne a fájdalom, nem kéne küzdenem azért, hogy csak még pár
percig nyitva maradjon a szemem. De őszintén mondom, nem akarok meghalni. Egyszerűen
nem halhatok meg, amíg ezt a szörnyű kínt látom a szemedben. Látom, hogy te még
nem vagy kész elengedni, így még kitartok. Legyen az ára bármi, én nem hagylak
egyedül. Annyian megtették már így is előttem…
Összeszedem minden erőmet, hogy még egyszer,
utoljára megmozdítsam ujjaimat. Azt akarom, hogy rám nézz, a szemembe, mert
ennyi idő után már szavak nélkül is értened kell. Lassan felemeled könnyes szemeidet,
és egyenesen az én zöld tekintetembe nézel. A sós vízcseppek egyre folynak
végig az arcodon, hogy végül a takarón, az ágyon és az én kezemen landoljanak.
De bárhogy fáj is, nem eresztelek. Tekintetemmel fogva tartom a tiédet, mert
tudnod kell, amit én már rég tudok.
Aztán valami megváltozik. A felismerés szikrája
felbukkan kék íriszedben, és azt hiszem, már látod, amit mondani szeretnék. Már
látod, hogy sajnálom, amiért itt kell hagynom téged. Már látod, hogy én nem szeretném,
hogy szenvedj, sőt a világon bármit megtennék, hogy megkíméljelek a halálom fájdalmától.
Látod a nyugalmat, a megbékélést, mindent látsz. Már tudod, hogy nem félek, és
már tudod, hogy neked nem kell.
A felismerés hatására akaratlanul is halvány
mosolyra húzódnak ajkaid. Ismersz, talán jobban, mint én magamat, pontosan
tudod, milyen makacs vagyok. Tudod, hogy hinned kell nekem, hogy bíznod kell
bennem, mert addig nem nyugszom. Nem akarsz egyedül lenni, nem akarsz
elengedni, mégis nyugalom és büszkeség lesz úrrá rajtad. És én látom, hogy most
már kész vagy, már nincs szükséged rám.
Izmaim elernyednek, légzésem még jobban lelassul.
Fáradt vagyok, tudom, mindjárt örökre elalszom. „Boldog voltam veled” –
suttogom utolsó erőmmel. Hangom rekedt, gyenge, alig hallható, de ezt az egyet
még a tudtodra kellett adnom. Tudnod kell, mennyire hálás vagyok minden egyes
percért, amit veled tölthettem. Az életem veled lett teljes. Te adtál erőt,
tőlem lettem ez a lány. Talán furcsán hangzik, de az életemet köszönhetem Neked.
Nem mondhatok többet, képtelen vagyok tovább
küzdeni, de már nem is akarok. Lassan lezáródik a szemem, már nem tudom nyitva
tartani. Az utolsó, elmosódott kép, amit még e világról magammal viszek, a te
gyönyörű tekinteted.
Sok mindenről lehetne írni a VB kapcsán, de én nem szeretnék véleményt mondani a spanyolokról, ezúttal nem elemzek meccseket. Ez itt és most egy sokkal nagyobb, és szerintem emberileg sokkal fontosabb dologról szól. Serey Die az Kolumbia-Elefántcsontpart mérkőzés előtt végigzokogta a himnuszt. Nézők milliói látták. Én is láttam. Die kiállt, játszott, küzdött és megpróbálta. Két órával korábban tudta meg, hogy elveszítette az édesapját. Minden tiszteletem az elefántcsontpati középpályásé.
Update: Mint azt sokan tudjátok, a hír kacsának bizonyult. Ettől független, nem szeretném törölni a blogról, mert tanulságos. Ezzel együtt pedig szeretnék a Touré testvérek (Yaya Touré és Kolo Touré - az elefántcsontparti válogatott játékosai) öccséről, Ibrahim Touréról is megemlékezni. Mostanában sokat foglalkozom a halál tényével, és bátyjai kitartása számomra példaértékű. Rest in Peace.
Már csak 4 nap és kezdődik a világbajnokság Brazíliában :) Ti is úgy várjátok, mint én? :) Napok óta be vagyok zsongva, még egy plakát is lóg az ajtómon, amin az eredményeket vezethetem.
A Nemzeti Sport Online a napokban közzétette a VB-n résztvevő legértékesebb játékosainak álomcsapatát. Ha engem kérdeztek, persze néhány helyen változtatnék, de eléggé tetszik, nagyrészt egyet kell értenem vele - még ha van is olyan focista közöttük, akit nem kedvelek. Nektek mi a véleményetek? Mi a Ti VB-álomcsapatotok?
Elérkeztünk a következő Top5 listámhoz, ami nem lenne más, mint a Top5 sportág. Előrebocsátom, hogy ezt összehozni sem volt éppen könnyű, mert túlzás nélkül mondom, szinte minden sportágat nézek/kipróbálok, mert mindegyikben találok valamit, ami miatt szeretem. Anyukám mondja mindig, hogy megőrül tőlünk itthon, mert az ő hálószobájukban apa nézi egész nap valamelyik sportcsatornát, az én szobámban pedig én teszek ugyanezt. Néha már kételkedik benne, hogy mást is adnak :D
Mivel a sportok mind szabadidős tevékenységként, mind itthoni TV-nézésként jelen vannak az életemben, ez a lista valójában két lista lesz. Tehát kettészedem, hogy mi az, amit csinálni és mi az, amit nézni szeretek!
Top5 sportág - csinálni
5. futás
Míg mindenki más az iskolában utálta az őszi és tavaszi felmérőket, én szerettem. Vagyis szerettem volna. Mivel asztmás vagyok, a futás rész alól felmentésem volt. Most biztosan nem értitek, hogy akkor mégis hogy szerethetek futni, ha nem is csináltam... Nos, a dolog nem ennyire fekete-fehér. Felmentésem volt alóla, mert nem tudtam volna 2 km-t szintidő alatt lefutni fulladás nélkül. Viszont 5-5,5 km-t (merthogy ennyi a Margitszigeti futópálya) két megállással, kicsit lassabban nagyon szeretek futni :) Ha van egy szabad órám - akár két előadás között is - nagyon szívesen kimegyek kicsit sportolni!
4. ütősportok
Azt hiszem, ezt a részt a szüleimtől örököltem. Mindketten évekig elég profi szinten tollasoztak, de teniszezni, pingpongozni és fallabdázni is nagyon szeretnek, és szoktak is a mai napig. Akárcsak én. Én pingpongozni tanultam jó néhány évig, így abban vagyok a legjobb a négyből, de az egyetemen barátokkal rendszeresen jártunk hobbiból a squash pályára. Én a négyből talán a tenisszel vagyok legkevésbé kibékülve, arra valahogy sosem éreztem rá igazán, de ettől még szeretem csinálni :)
3. jégkorcsolya
Másfél éves voltam, mikor anyukám először állított rá a városligeti műjégpályára, és ezt a "hagyományt" azóta is minden évben folytatom. Nem telik el úgy tél, hogy ne mennék ki korizni valahova. Nem vagyok profi, de az egészen biztos, hogy nem esek el csak úgy magamtól, és többnyire meg tudom tartani a kevésbé jégbiztos embereket is. Szeretem :)
2. labdarúgás
Azt hiszem, ez szorul a legkevésbé magyarázatra :D Imádom a focit nézni és csinálni egyaránt. Nem félek a becsúszásoktól, nem félek a labdától, a kedvenc posztom pedig a kapus. Általában ezt is játszom - főleg, ha lányokkal vagyok -, mert a legtöbb lánnyal ellentétben, ha felém jön a labda,én nem el, hanem elé ugrom. Persze azért a kesztyű nélküli védést néhányszor megsínylette már a tenyerem... :D
1. tánc
A tánc a szerelmem. Hat éves voltam, mikor elkezdtem akrobatikus rock and rollozni, és 17 éves koromig abba sem hagytam. Imádtam a ritmust, a zenét, a mozgást. Aztán gimi közepe felé elkezdtem latin és standard táncokat tanulni az egyik osztálytársammal, és ezekbe is - főleg azért a latin táncokba - azonnal beleszerettem. Tavaly aztán a párom abbahagyta, mert egyetem mellett nem bírta tovább, így én is erre kényszerültem. De azóta sem szalasztok egy alkalmat sem, hogy táncolhassak. Ez a sport tanított meg koncentráltan versenyezni, bízni a csapattársaimban vagy a páromban - attól függ, milyen kategóriában indultunk - és megtanított arra is, hogy akkor is végigcsináljam legalább a másikért, ha már fáj, ha már egyébként feladnám. Megtanultam, hogy nem én, vagy legalábbis nem csak én vagyok a fontos.
Top5 sportág - nézni
5. biatlon
Talán furcsának tűnhet, de nagyon szeretem ezt a sportot nézni - még ha valójában én magam síelni egyáltalán nem is tudok. Lőni viszont szeretek. Engem nagyon lekötnek a futamok, legalább úgy izgulok, mint egy focimeccs alatt :) Csak azt sajnálom, hogy nagyon szezonális sport, így a három téli hónapot leszámítva egyáltalán nem is látni a TV-ben.
4. vízilabda
A vízilabda szeretete nálam nagyon régre nyúlik vissza. Nyolc évig úsztam, ráadásul sport tagozatos általánosba jártam, így nagyon sok ismerősöm választotta ezt a sportágat. Köztük az első "szerelmem" is :P Egészen kicsi korom óta izgulom végig mindig a válogatott meccseket, de mióta személyes ismerősök is belenőttek a felnőtt a csapatokba, a bajnokságot is szívesen nézem. Büszke vagyok a magyar vízilabdára :) A rengeteg focis kép mellett azért mindig helyet kap a szobámban ez a sportág is.
3. tenisz
A tenisz iránti rajongásomat nem feltétlenül tudnám megmagyarázni, de mindig kíváncsian várom a Grand Slam tornákat, legyen szó salak, műanyag vagy füves pályáról egyaránt. Sok kedvencem van, akiért izgulhatok. Az sem zavar, hogy hosszú órákig tart egy-egy mérkőzés, még ha a tenisz, ahogy mondtam, nem is kifejezetten az én sportom, nézni nagyon szeretem és szoktam is rendszeresen.
2. kézilabda
Bár kézilabdázni egyáltalán nem tudok - bár még sosem próbáltam, úgyhogy lehet, hogy őstehetség vagyok, de ez azért nem valószínű - nézni nagyon is szeretem. Jó pár évvel ezelőtt kezdődött ez a szenvedélyem, de akkor még főként a női kézilabdát követtem figyelemmel, hiszen Magyarország akkoriban női kézilabda terén jóval erősebb volt, mint a férfiak esetében. Mára ez a kettő sokkal inkább közelít egymáshoz, így az utóbbi öt-hat évben már a férfiakat is nyomon követem mind válogatott, mind pedig klub szinten, és most már a külföldi kézilabdával is egyre inkább képbe kerülök.
1. labdarúgás
Gondolom senki nem lepődött meg, hogy a győztes ebben a kategóriában a foci lett. Nem szoktam TV-ben filmeket, sorozatokat nézni - ezt mind gépen teszem meg -, viszont foci az jöhet minden mennyiségben. A legtöbb nagyobb bajnokságban van/vannak kedvenc csapatom/csapataim és focistáim, aztán ha VB vagy EB közeledik, teljesen bezsongok, és mindig mindenről tudni akarok. Most például már hetek óta szórakoztatom a családomat azzal, hogy minden reggel köszönés helyett/előtt elmondom, hány nap van még hátha a brazíliai VB kezdetéig :D
