A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Top5. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Top5. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 1., vasárnap

Top5 sportág

Elérkeztünk a következő Top5 listámhoz, ami nem lenne más, mint a Top5 sportág. Előrebocsátom, hogy ezt összehozni sem volt éppen könnyű, mert túlzás nélkül mondom, szinte minden sportágat nézek/kipróbálok, mert mindegyikben találok valamit, ami miatt szeretem. Anyukám mondja mindig, hogy megőrül tőlünk itthon, mert az ő hálószobájukban apa nézi egész nap valamelyik sportcsatornát, az én szobámban pedig én teszek ugyanezt. Néha már kételkedik benne, hogy mást is adnak :D
Mivel a sportok mind szabadidős tevékenységként, mind itthoni TV-nézésként jelen vannak az életemben, ez a lista valójában két lista lesz. Tehát kettészedem, hogy mi az, amit csinálni és mi az, amit nézni szeretek!

Top5 sportág - csinálni

 5. futás

Míg mindenki más az iskolában utálta az őszi és tavaszi felmérőket, én szerettem. Vagyis szerettem volna. Mivel asztmás vagyok, a futás rész alól felmentésem volt. Most biztosan nem értitek, hogy akkor mégis hogy szerethetek futni, ha nem is csináltam... Nos, a dolog nem ennyire fekete-fehér. Felmentésem volt alóla, mert nem tudtam volna 2 km-t szintidő alatt lefutni fulladás nélkül. Viszont 5-5,5 km-t (merthogy ennyi a Margitszigeti futópálya) két megállással, kicsit lassabban nagyon szeretek futni :) Ha van egy szabad órám - akár két előadás között is - nagyon szívesen kimegyek kicsit sportolni!

4. ütősportok

Azt hiszem, ezt a részt a szüleimtől örököltem. Mindketten évekig elég profi szinten tollasoztak, de teniszezni, pingpongozni és fallabdázni is nagyon szeretnek, és szoktak is a mai napig. Akárcsak én. Én pingpongozni tanultam jó néhány évig, így abban vagyok a legjobb a négyből, de az egyetemen barátokkal rendszeresen jártunk hobbiból a squash pályára. Én a négyből talán a tenisszel vagyok legkevésbé kibékülve, arra valahogy sosem éreztem rá igazán, de ettől még szeretem csinálni :)

3. jégkorcsolya

Másfél éves voltam, mikor anyukám először állított rá a városligeti műjégpályára, és ezt a "hagyományt" azóta is minden évben folytatom. Nem telik el úgy tél, hogy ne mennék ki korizni valahova. Nem vagyok profi, de az egészen biztos, hogy nem esek el csak úgy magamtól, és többnyire meg tudom tartani a kevésbé jégbiztos embereket is. Szeretem :)


2. labdarúgás

Azt hiszem, ez szorul a legkevésbé magyarázatra :D Imádom a focit nézni és csinálni egyaránt. Nem félek a becsúszásoktól, nem félek a labdától, a kedvenc posztom pedig a kapus. Általában ezt is játszom - főleg, ha lányokkal vagyok -, mert a legtöbb lánnyal ellentétben, ha felém jön a labda,én nem el, hanem elé ugrom. Persze azért a kesztyű nélküli védést néhányszor megsínylette már a tenyerem... :D

1. tánc

A tánc a szerelmem. Hat éves voltam, mikor elkezdtem akrobatikus rock and rollozni, és 17 éves koromig abba sem hagytam. Imádtam a ritmust, a zenét, a mozgást. Aztán gimi közepe felé elkezdtem latin és standard táncokat tanulni az egyik osztálytársammal, és ezekbe is - főleg azért a latin táncokba - azonnal beleszerettem. Tavaly aztán a párom abbahagyta, mert egyetem mellett nem bírta tovább, így én is erre kényszerültem. De azóta sem szalasztok egy alkalmat sem, hogy táncolhassak. Ez a sport tanított meg koncentráltan versenyezni, bízni a csapattársaimban vagy a páromban - attól függ, milyen kategóriában indultunk - és megtanított arra is, hogy akkor is végigcsináljam legalább a másikért, ha már fáj, ha már egyébként feladnám. Megtanultam, hogy nem én, vagy legalábbis nem csak én vagyok a fontos.


Top5 sportág - nézni

5. biatlon

Talán furcsának tűnhet, de nagyon szeretem ezt a sportot nézni - még ha valójában én magam síelni egyáltalán nem is tudok. Lőni viszont szeretek. Engem nagyon lekötnek a futamok, legalább úgy izgulok, mint egy focimeccs alatt :) Csak azt sajnálom, hogy nagyon szezonális sport, így a három téli hónapot leszámítva egyáltalán nem is látni a TV-ben.

4. vízilabda

A vízilabda szeretete nálam nagyon régre nyúlik vissza. Nyolc évig úsztam, ráadásul sport tagozatos általánosba jártam, így nagyon sok ismerősöm választotta ezt a sportágat. Köztük az első "szerelmem" is :P Egészen kicsi korom óta izgulom végig mindig a válogatott meccseket, de mióta személyes ismerősök is belenőttek a felnőtt a csapatokba, a bajnokságot is szívesen nézem. Büszke vagyok a magyar vízilabdára :) A rengeteg focis kép mellett azért mindig helyet kap a szobámban ez a sportág is.

3. tenisz

A tenisz iránti rajongásomat nem feltétlenül tudnám megmagyarázni, de mindig kíváncsian várom a Grand Slam tornákat, legyen szó salak, műanyag vagy füves pályáról egyaránt. Sok kedvencem van, akiért izgulhatok. Az sem zavar, hogy hosszú órákig tart egy-egy mérkőzés, még ha a tenisz, ahogy mondtam, nem is kifejezetten az én sportom, nézni nagyon szeretem és szoktam is rendszeresen.

2. kézilabda

Bár kézilabdázni egyáltalán nem tudok - bár még sosem próbáltam, úgyhogy lehet, hogy őstehetség vagyok, de ez azért nem valószínű - nézni nagyon is szeretem. Jó pár évvel ezelőtt kezdődött ez a szenvedélyem, de akkor még főként a női kézilabdát követtem figyelemmel, hiszen Magyarország akkoriban női kézilabda terén jóval erősebb volt, mint a férfiak esetében. Mára ez a kettő sokkal inkább közelít egymáshoz, így az utóbbi öt-hat évben már a férfiakat is nyomon követem mind válogatott, mind pedig klub szinten, és most már a külföldi kézilabdával is egyre inkább képbe kerülök.

1. labdarúgás

Gondolom senki nem lepődött meg, hogy a győztes ebben a kategóriában a foci lett. Nem szoktam TV-ben filmeket, sorozatokat nézni - ezt mind gépen teszem meg -, viszont foci az jöhet minden mennyiségben. A legtöbb nagyobb bajnokságban van/vannak kedvenc csapatom/csapataim és focistáim, aztán ha VB vagy EB közeledik, teljesen bezsongok, és mindig mindenről tudni akarok. Most például már hetek óta szórakoztatom a családomat azzal, hogy minden reggel köszönés helyett/előtt elmondom, hány nap van még hátha a brazíliai VB kezdetéig :D

2014. március 4., kedd

Top5 sorozat

Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, számomra az összes Top5 összeállításból, amit tervezek, ezt volt a legnehezebb összeírni. Egyik volt osztálytársammal néhány éve nyáron csináltunk egy-egy Excel táblázatot arról, melyikünk hány sorozatból nézett meg legalább egy teljes évadot, és ezt a táblázatot azóta is lelkesen töltögetjük mindketten - azt is beleírva, melyik rész hány perces, és összesítve mennyi időt töltöttünk a nézésével. Nos, én jelenleg 122 sorozatnál tartok, ami eddig 172 napomba, 23 órámba, 42 percembe és 46 másodpercembe került (és kb. 20 sorozatot még volt türelmem és időm kitölteni idő tekintetében). Így választék akadt bőven, ezt ötre szűkíteni szinte lehetetlen! Megjegyzem, nem is sikerült... Kicsit csaltam :)

És előre is elnézést, a sorozatok 99%-át angolul nézem, így nem mindent tudok magyarul. Igyekeztem utánanézni a dolgoknak, de amit nem találtam meg, az csak az én szabad fordításomban olvasható!

Top5 sorozat


5. Doctor Who (2005- )

Rögtön kezdeném egy lányok körében kevésbé ismert és elismert szériával. A Doctor Who - vagy magyar címén Ki vagy, doki? - egy brit sci-fi sorozat, amelyet eredetileg 1963 és 1989 között sugároztak, azonban 2005-ben újraindították. Talán furcsának tűnhet, mégis hogy játszhatták a színészek ennyi éven át a szerepeiket. Nos, sehogy. A történet főhőse egy Time Lord /időlord/ - pontosabban az utolsó -, aki Doctornak hívatja magát és egy rendőrségi telefonfülkének álcázott, TARDIS névre hallgató időgéppel utazgat többnyire egy-egy hölgy társaságban. Fajának különlegessége, hogy két szíve van, így ha valami baja esik, a szervezete regenerálja magát, azonban ez azzal jár, hogy kinézete is megváltozik. Éppen ezért a sorozat készítői néhány évente lecserélhetik, és le is cserélik a főszereplőt. Bár én csak az "új", vagyis a 2005-ös sorozatot nézem/néztem, így is nagyon megfogott. Érdekes, izgalmas és eseménydús még annak ellenére is, hogy volt azért egy év erős visszaesés.


4. Firefly (2002)

Bár ez a sorozat mindössze 14 részt és egy filmet élt meg, úgy érzem, mindenképp meg kell említenem a legjobbak között. A Firefly szintén egy sci-fi sorozat, ám ez amerikai gyártású. Címét onnan kapta, hogy a "címszereplő", a Serenity névre keresztelt űrhajó, Firefly osztályú. A széria egyszerre volt akciódús és humoros, és a készítők - gondolván a nőkre - nem hagyták ki a drámát sem. Szívem szerint sokáig követtem volna még a kalandokat. Ráadásul a szereplőgárda is nagyon jó volt. A főszereplők Nathan Fillion, akit ma a Castle sorozatból ismerhetünk, Alan Tudyk, az A Knight's Tale /Lovagregény/ sztárja, Morena Baccarin, a V /V, mint veszélyes/ főszereplője és Summer Glau, aki szerepel Terminator: The Sarah Connor Chronicles /A terminátor: Sarah Connor krónikái/, Alphas /Az alfák/ és Arrow /A zöld íjász/ sorozatokban is. Szóval jó színészek, jó történet, de sajnos csak egyetlen évad :(


3. Sherlock (2010- )

Mindig is rajongója voltam Sir Arthur Conan Doyle regényeinek, így nem meglepő, hogy a Sherlock Holmes filmes feldolgozásainak nagy részét ismerem, azonban nálam eddig egyértleműen ez az angol sorozat viszi a prímet. Benedict Cumberbatch - a könyvek ismeretében - messze a leghitelesebb Sherlock Holmes figura eddig. Az akcentusa pedig halálosan illik hozzá! Jól felépített sorozat, és bár nagyon sajnálom, hogy csak 3 részből áll egy évad, azt hiszem, ez valójában egy alaposan átgondolt döntés a készítők részéről. Nehéz egy évadban - amerikai mintha szerint - 22 egyformán jó részt készíteni. Viszont az USA-ban azért arra mindig vigyáznak, hogy 3-4 maradandó epizód minden évadban legyen. Nos, a Sherlock alkotói inkább hoznak 3 izgalmas és kidolgozott részt, mint 3 jót és 19 összecsapott valamit. Kövezzetek meg, de nem látok ebben akkora kivetnivalót. Szóval úgy jó, ahogy van.  Csak ne kéne ennyit várni...!


2. Criminal Minds (2005- )

Többen tudhatjátok, hogy bizony évek óta kriminálpszichológusnak készülök, így szinte egyértelmű, hogy ennek a sorozatnak is a kedvenceim közt a helye. Valójában soha nem voltam oda különösebben a nyomozós sorozatokért. Szerintem ahhoz, hogy egy ilyen évadokon át nézhető legyen, és ne váljon unalmassá nagyon hamar, kell valami plusz, amitől nem tűnik átlagos CSI sorozatnak. A Bonesban /Dr. Csont/ ez az antropológia, a Castle-ben a bestseller írás (bár szerintem itt ez egy idő utána annyira háttérbe szorult, hogy szinte átlagos lett), a The X Filesban /X-akták/ a természetfölötti, a Criminal Mindsban /Gyilkos elmék/ pedig a pszochológia. Persze vannak benne pontatlan dolgok, nem kell mindent elhinni, de azért nagyrészt a felsorakoztatott tények és állítások helytállóak, és a színészek is jól hozzák a karaktereiket. Azt viszont, hogy nem húzzák túl a sorozatot, és várják meg, míg nagyon egysíkú lesz, csak remélni tudom - mert őszintén érzek azért egy ilyen tendenciát.


1. Friends (1994-2004)

 El is érkeztem az első helyezetthez, ami nem más, mint a Jóbarátok. Bár már tíz éve véget ért ez a sorozat, nekem mai napig a legnagyobb kedvencem. Rengeteg vígjáték épült ennek mintájára, csak hogy néhányat említsek, a How I Met Your Mother /Így jártam anyátokkal/ és a Rules of Engagement /Egy kapcsolat szabályai/, de szerintem az "eredetit" semmi nem tudja felülmúlni. A Jóbarátok szereplői tényleg olyanok voltak, mint mindenki más. Beférkőztek az ember hétköznapjaiba, és csempésztek bele egy kis humort. A nővéremmel ketten legalább hatszor végignéztük már mind a 10 évadot, ha kellett valami kikapcsolódás vagy takarításhoz aláfestés, választottunk egy DVD-t, egy évadot, és végtelenítettük. Mai napig szívesen visszanézem bármelyik részt. Plusz hatalmas dicséret még azért, hogy a készítők pontosan ott és akkor fejezték be, ahol és amikor kellett. Tökéletes. A bakik videók pedig zseniálisak! Ó, és bónusz pont a magyar szinkronnak. Ebbe a sorozatba még ezen a téren sem tudtam belekötni.

Két bónusz sorozat,
amelyek az első évadok alapján abszolút Top5 esélyesek lettek volna, de sajnos az idő előrehaladtával mélyrepülésbe kezdtek


Battlestar Galactica (2004-2009)

Egy újabb sci-fi - és tudom, ezt nem néznétek ki belőlem. A sorozat egy eredetileg 1978-ban vetített, ugyanezen a néven futó sorozat átirata és teljes újragondolásra - tehát a Doctor Whoval ellentétben, nem a folytatása. Én elsősorban az alaptörténet miatt szerettem bele annak idején ebbe a szériába, ám végül a 4. (utolsó) évad nagy csalódást okozott, a végkifejlet pedig végképp keserű szájízt hagyott bennem - ezért nem kerülhetett be a Top5 listába sem. Az alaptörténet viszont tényleg jó. Eszerint az emberek robotokat, pontosabban cylonokat készítettek, akik továbbfejlődtek, és olyannyira emberszerűvé váltak, hogy ma már csak a vérük által különböztethetők meg az emberektől. Ember alkotta őket, de fellázadtak, és háborút kezdtek az emberiség ellen. Ennek immár 40 éve, a 12 kolónia győzelmet aratott a cylonok felett. Azonban most újabb csapást mérnek az emberiségre, és egy épp nyugdíjba készülő űrhajó, a Battlestar osztályú Galactica és egy maroknyi kisebb űrhajóflotta segítségével a túlélők elmenekülnek. Egy legendás bolygó után kutatnak, ahol a jövendölések szerint új életet kezdhetnek majd. A bolygó neve: Föld.


Supernatural (2005- )

Az Odaát sorozatot biztosan sok ismeritek. Nagy népszerűségnek örved mind az Államokban, mint Magyarországon. A főszerepben egy testvérpár áll, Sam és Dean, akik gyermekkoruk óta vadásznak különböző "szörnyekre". Mert szörnyek léteznek, szellemek, itt ragadt lelkek, vámpírok, és nagyon sok más különböző lény, amikről az emberek még csak nem is hallottak. Kezdetben a céljuk megtalálni a vadászat közben eltűnt apjukat, később ez átcsap "annyi szörnyet ölünk meg, ahányat csak tudunk" hozzáállásba, aztán pedig valahogy emberiség megmentését tekintik a kötelességüknek. Nos, ezzel semmi gond nem is volt, szerintem ha csak az első 5 évadot néztem volna meg, simán 2. vagy 3. helyre sorolnám. De ez pontosan az a sorozat, amit bizony a készítők túl sokáig húztak. Eredetileg 5 évad hosszúra tervezték, volt egy kerek története, adtak neki egy jó lezárást, amit szerintem legtöbben elfogadtunk volna, aztán az utolsó pillanatban a csatorna berendelte a 6. évadot is. Én ugyan azóta is nézem, de már egyáltalán nem lelkesen, már nem várom a részeket tűkön ülve és nem halok bele, ha nem nézhetem meg azonnal. Sőt, sokszor hónapokkal el is maradok, mert nincs kedvem hozzá. De sorozatot nem hagyok félbe! Kíváncsi vagyok, hova vezet ez az egész. Nagyon nem szeretném, ha végül nézettség hiányában elkaszálnák a sorozatot, és egy félbehagyott, összecsapott befejezést kapna.

2014. február 11., kedd

Sorry

Azt hiszem, kezdek elképesztően unalmassá válni, mivel most már szinte minden bejegyzésemet úgy kezdem, hogy sajnálom. De tényleg így van. A helyzet az, hogy a novella negyedik része valóban készen volt már két hete is, de azóta álmodtam egy vadonatúj befejezést, és ezt is meg akarom valósítani, hogy aztán kitaláljam, melyiket teszem fel. A héten ez mindenképp meg fog történni. A bejegyzés végén pedig egy előzetest hozok az új változatból. De szeretném felhívni a figyelmet rá, hogy még nem biztos, hogy ez kerül fel.

Viszont ezennel a szavazást lezárom. Köszönöm a szavazatokat mindenkinek! Tényleg lenyűgözött, mennyien és mennyiszer voksoltatok. Ahogy azt láthatjátok, a győztes a Way Back Into Life lett, így a novella után ebből következik a friss.


Ezen a blogon pedig hamarosan érkezik az első Top5 bejegyzés, ami valószínűleg a Top5 sorozat lesz. Remélem, várjátok! :) A héten fel szeretném tölteni ezt is, de én annyira sok sorozatot nézek, hogy nagyon nehéz leszűkíteni. Azt viszont már most tudom, hogy lesznek olyan témakörök, ahol biztosan csalok kicsit és megosztott helyezéseket hirdetek!

És akkor a végére, íme az előzetes. Jó olvasást hozzá! :)

- Hová megyünk? – kérdezősködök tovább annak ellenére, hogy immár három alkalommal hagyta Garrett tökéletesen figyelmen kívül a kérdésemet. Csak fogja a kezemet és sétál tovább céltudatosan.

Borzasztó kényelmetlenül érezem magam. Rajtam van egy fekete ruha, melyet ő választott nekem délután, és ennek megfelelően viszonylag kevés bőrfelületet takar, ráadásul ez a cipő borzasztóan nyomja a lábamat.

- Kérlek, mondj már valamit! – Könyörgő szemekkel pislogok rá, mint régen oly sokszor, de úgy tűnik, már rég elszállt a varázsom. Semmiféle hatást nem sikerült kiváltanom belőle. Ennek ellenére én percekig folytatom, míg Garrett kétségbeesetten igyekszik nem rám nézni.

- Jó, itt vagyunk, csak hagyd már abba! – szólal meg végül egy menő belvárosi klub előtt állva.

Értetlenül emelem tekintetem Garrettre. Életemben egyszer voltam ebben a klubban, és ezt ő is nagyon jól tudja. Ez az a hely, ahol utoljára találkoztunk. A hely, ahova a barátnőjével érkezett, és minden reményemet és álmomat összetörte.

- Azt várom tőled, hogy őszinte legyél velem, miközben én sokáig hazudtam neked – mondja, én esküszöm, fogalmam sincs, miről beszél. – Ez az utolsó estéd Londonban. Ezt jól akartam lezárni. Azt szeretném, hogy erről a helyről szép emlékeid legyenek. Őszintén szeretném, ha kitörölhetném mindazt, ami történt, és mindent, amivel megbántottalak, de nem tudom. Csak ennyit tehetek.

- Mi lett azzal a lánnyal? – bukik ki belőlem a kérdés, bár nem akartam. Tudom, hogy erről beszél, tudom, hogy ezt akarja kitörölni, csak épp nem értem, miért tenné.

- Nem tudom. Alig ismertem. Nem is találkoztunk többet – feleli, én pedig már semmit nem értek.

2014. január 28., kedd

Top 5

Sziasztok!

Néhány napja olvastam Denise blogján egy bejegyezést az ő Top 5 kedvenc sportolójáról (a bejegyzést a linkre kattintva találjátok), és azt kell mondanom, hogy nagyon megtetszett az ötlet :) Érdekes volt olvasni, hogy mennyire különböző sportágakat szeret, és mennyire át tudja adni a szeretetét még képernyőn keresztül is.
Így utólagos engedelmével úgy döntöttem, hogy szeretnék indítani egy hasonló "rovatot" az én Top 5 mindenemről. Színész, focista, könyv... Bármi, ami eszembe jut, és bármi, ami Titeket érdekel, úgyhogy azt már most előrebocsátom, hogy vélemények mellett nagyon szívesen fogadok bármilyen ötletet, igyekszem majd mindent meg is valósítani :) A rovat szó pedig azért került idézőjelbe, mert nem lesz rendszeres, nem mondom azt, hogy hetente vagy havonta érkeznek a új bejegyzések ezzel kapcsolatban. Ennek oka pedig nagyon egyszerű: ez az én blogom, mint azt a leírásában is olvashatjátok, értem született. Úgyhogy a Top 5 bejegyzések is ennek alapján fognak érkezni. Ahogy eszembe jut valami jó ötlet, ahogy lesz időm feltenni, ahogy lesz energiám megírni :) De azért remélem, lesz akit érdekelni fog!

Ötleteket pedig tényleg nagyon várok!
Titeket mi érdekel? :)