Sziasztok!
Néhány napja olvastam Denise blogján egy bejegyezést az ő Top 5 kedvenc sportolójáról (a bejegyzést a linkre kattintva találjátok), és azt kell mondanom, hogy nagyon megtetszett az ötlet :) Érdekes volt olvasni, hogy mennyire különböző sportágakat szeret, és mennyire át tudja adni a szeretetét még képernyőn keresztül is.
Így utólagos engedelmével úgy döntöttem, hogy szeretnék indítani egy hasonló "rovatot" az én Top 5 mindenemről. Színész, focista, könyv... Bármi, ami eszembe jut, és bármi, ami Titeket érdekel, úgyhogy azt már most előrebocsátom, hogy vélemények mellett nagyon szívesen fogadok bármilyen ötletet, igyekszem majd mindent meg is valósítani :) A rovat szó pedig azért került idézőjelbe, mert nem lesz rendszeres, nem mondom azt, hogy hetente vagy havonta érkeznek a új bejegyzések ezzel kapcsolatban. Ennek oka pedig nagyon egyszerű: ez az én blogom, mint azt a leírásában is olvashatjátok, értem született. Úgyhogy a Top 5 bejegyzések is ennek alapján fognak érkezni. Ahogy eszembe jut valami jó ötlet, ahogy lesz időm feltenni, ahogy lesz energiám megírni :) De azért remélem, lesz akit érdekelni fog!

Ötleteket pedig tényleg nagyon várok!
Titeket mi érdekel? :)
Szia! :))
VálaszTörlésHűha, látom nem csak nekem jön be ez a top 5 dolog, ennek nagyon örülök! Külön köszönöm a dicséretet!:) Amit én szívesen olvasnék tőled szintén top 5 kedvenc sportoló nagyon érdekelne, aztán sorozatok, sztárjaid, zenészeid is nagyon érdekelnének! ;)
puszi
Szia! :)
TörlésNagyon megtetszett! És nem túloztam, tényleg a leírásaidon látszott, hogy felnézel azokra a sportolókra és a kitartásukra :)
Igyekszem mindet megvalósítani. Sorozatok például eszembe sem jutott, pedig hivatásos sorozatfüggő vagyok :D Köszi a tippeket!
Puszi
Szia! Ezt lehet hogy én is átveszem majd - ha nem nagy baj :D
VálaszTörlésEngem a sportoló érdekelne, a film, a könyv, a zene, a sorozat, a város, úúú és csak a hecc kedvéért :D top5 legjobb pasi :DDDD (csak azért, mert én személy szerint ezt képtelen lennék ötbe beszűkíteni...:D)
puszi, Dorka
Szia! :)
TörlésSzerintem nyugodtan. Tök jó, egyre többen leszünk :P
Húúú, ez gonosz :D Az a baj, hogy én rengeteget olvasok, és sokszor a könyv szereplőibe szeretek bele, aztán hetekig máson se jár az agyam.... :D De igyekszem majd hús-vér emberekre korlátozódni! XD A város pedig tök jó ötlet :))) Ez sem jutott volna eszembe.
Puszillak :)
Szia! :)
VálaszTörlésHa nem bánod, én is átvenném egy hasonló formában az ötletedet, mert nagyon tetszik! *-* És így kicsit jobban megismernek az emberek. :) Engem személy szerint minden érdekelne veled kapcsolatban, alig tudok válogatni, de ha még is muszáj, akkor a top 5 zene, sportoló, film, blog, és, hogy ötletet is adjak, öt olyan kép, ami valami miatt sokat jelent neked, érzéseket vált ki belőled! :)
Remélem minden rendben veled! :)
Puszillak,
Nomi
Szia!
TörlésDehogy bánom. Örülök, mert igazad van :) Ezáltal jobban meg lehet ismerni a másikat. Ez a képes dolog pedig nagyon tetszik!! Köszönöm! :) Olyan sok jó ötletet adtatok, hogy hihetetlen! Csak győzzek mindenhol ötöt kiválogatni... :D
Minden rendben :) Hamarosan vége a pihinek, és mehetek vissza a suliba. De közben elkezdtem angolt tanfolyamra járni, hogy felsőfokú nyelvvizsgám is legyen :) Úgyhogy van dolgom, de igyekszem mindenre időt szakítani :) Remélem, Te is jól vagy! Ha egyszer tíz percnél többet tudok egyhuzamban gép előtt tölteni, írok facebook-on!
Puszi :)
Szia! :)
TörlésÖrülök, hogy ennyi ötletet kapsz tőlünk, hiszen szeretnélek minél jobban megismerni. :) Szerintem menni fog az a válogatás! :D
Ennek örülök. :) El leszel foglalva akkor az biztos, főleg az angollal meg a nyelvvizsgával, de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neked letenni azt is. És ha esetleg szükséged lenne segítségre, én is itt vagyok, mert emelt angolos tagozatra járok a sulimban, így talán tudok segíteni, szóval nyugodtan írj, ha olyan van. :) Persze, velem is minden rendben nagyjából. Rendben, várom, és igyekszem én is írni majd!
Puszillak,
Nomi