Mémeső avagy hogy lesz így Bayern-Real BL döntő...?

Szegény embert még az ág húzza, ahogy szól a mondás... Hát én most értettem ezt meg igazán. Mint azt többen tudjátok, Bayern München - Real Madrid Bajnokok Ligája döntőről álmodozom immáron évek óta. Ugyan az esély erre idén még megvan, nagyon kíváncsi leszek, mit fog kezdeni jövő héten egymással a Bayern és a Barcelona, a bajorok háza táján ugyanis már jó ideje nincs minden rendben, alaposan rájár a rúd a német rekordbajnok játékosaira. Hetek, hónapok óta látszik a csapat játékán, Guardiola egyre kétségbeesetten húzásain és egyre idegesebb arcvonásain, hogy bajban vannak. Alapemberek hiányoznak, ráadásul nem is egy, nem is kettő.

Kezdődött minden azzal, hogy Bastian Schweinsteiger lábát műteni kellett volna, de ő megvárta a világbajnokság végét - és milyen jól tette a döntőn mutatott teljesítménye és húzóereje alapján! Megműtötték, ősz közepére vissza is tért, vagyis csak tért volna, ugyanis rögtön újra meg is sérült, hónapokra kiesett a csapatból. Közben Thiago is megsérült vagy újra megsérült, a fene sem tudja, ugyanaz a térdsérülése újult-e ki újra és újra, mindenesetre ő is több hónapig pihent. Aztán jött Philipp Lahm novemberben, a csapatkapitány, aki komoly koordinátora és biztos pontja a csapatnak hosszú évek óta. Bokatörést szenvedett az egyik edzésen, így őt is hónapokig nélkülözni kellett. De csapatkapitány, se helyettese... Ezután még két alapember, Franck Ribéry és Arjen Robben is kidőlt, ezzel pedig egyszerre téve a középpálya mindkét szélén a támadók célpontjává. Előbbi bokasérülést, utóbbi hasizomszakadást szenvedett év elején a Doneck elleni BL összecsapáson, előre láthatólag mindketten a bajnokság utolsó néhány fordulójáig hiányoznak. Közben Schweinsteiger visszatért, de ennyi kihagyás után sajnos formán kívül és iszonyú bizonyítási vággyal, ami a sorozatos sikertelenségek miatt egyre inkább kétségbeesésbe és dühbe csapott át. Arról nem is beszélve, hogy a csapatkapitányi karszalag Lahm távolmaradásával az ő karját húzta és az ő vállát terhelte. Lassan szerencsére a kapitány is meggyógyult, vissza is tért, és azt hiszem, nem hazudok, ha azt mondom, meg is látszott a csapaton, hogy végre van, aki kézben tudja tartani a dolgokat.

Aztán elérkezett április vége és a Német-kupa elődöntő a Dortmund ellen. Nem gondoltam volna, hogy éppen ez a mérkőzés lesz, ami a már amúgy is megtépázott csapatra a végső csapást méri. Robben végre is ismét játékra jelentkezett, Thiago is már heten óta bevethető volt és húzóembere lett a csapatnak. A mérkőzés második felében a spanyol a lábát fájlalta, így Guardiola jobbnak látta, ha lehozza, és a helyére Robben állítja. Nos, Robben alig 20 percet töltött a pályán, mikor a combjához kapott, így a cserét is cserélni kellett. Mint utóbb kiderült, a holland középpályásnak ezúttal a combizma szakadt, a szezonjának ezzel vége. A hosszabbítás végén aztán, hogy tényleg a már így is megviselt csapatot kicsit tovább verje a sors, Robert Lewandowski ütközött a dortmundi kapussal, és őszintén szólva, az az esés nagyon rosszul nézett ki. Ha az ember esés közben már nem is védekezik, nem is tartja a fejét, csak a földbe csapódik, sosem jelent jót. Hát nem is jelentett. A lengyel felső állcsont és orrtörést szenvedett egy kis agyrázkódással megspékelve, szerencsétlen nem is emlékszik a meccs végére, pedig az aztán kész élmény volt. Négy tizenegyest kihagyni egymás után... Nem hittem, hogy ilyen lehetséges egyáltalán ezen a szinten! Szegényeket sajnálom kellett volna, de már csak nevetni tudtam. Őket tényleg még az ág is húzza.

És akkor arról még nem is esett szó, hogy Holger Badstuber 2012 (igen, tényleg három éve történt, utánanéztem) óta sérült, pontosabban először keresztszalag-szakadása volt, megműtötték, majd abból felépülve újabb keresztszalag-szakadást szenvedett, ami miatt ismét műteni kellett, sőt ezúttal új keresztszalagot is kapott, de ebből is felépült, ekkor azonban már közel másfél éves kihagyásról beszélhettünk, amibe a közben a csapattársak által megnyert VB is beletartozott. Az idei szezon elejére úgy tűnt, végre 100%-os a védő, azonban ekkor combsérülést szenvedett, ami miatt újabb műtétek és újabb fél év kényszerpihenő várt rá. Most áprilisban tért vissza a csapathoz, játszott is vagy két meccsen, de a Porto elleni BL találkozón újabb combizomszakadást szenvedett, úgyhogy újabb műtétek várnak rá, a szezonjának pedig természetesen vége.

Nos tehát, akkor vegyük sorra, hogy állunk: sérült Ribéry, Robben, Badstuber, Starke, Lewandowski, Thiago játéka pedig kérdéses. Kihagytam valakit...? Elképzelhető, ezt már én sem tudom követni. Mi lesz így a hőn áhított BL döntőmmel...? :(

Az internetet persze elárasztották a mémek (jajj, de nem szeretem ezt a szót), íme néhány:

Így örülnek a Barcelona játékosai Robben újabb sérülésének

Gerrard büszke "tanítványára"

 De azért valami pozitívat is a végére, mert kell az :)

Lábtenisz

Annyira teszik ez a videó, hogy muszáj megosztanom Veletek :)) A Bayern edzésén készült néhány napja, mikor néhány játékos lábteniszezett. Zseniális mozdulatok vannak benne, szerintem érdemes megnézni! :) Nekem főleg Reina ollózása tetszett a végén nagyon.

Ami pedig az új részt illeti, hétfőn vizsgázok, úgyhogy addig valószínűleg nem lesz időm átnézni, de utána hozom :)) Remélem, várjátok! ;)

A videó az FC Bayern München hivatalos Facebook oldaláról származik. Minden jog őket illeti.

BejegyzésFC Bayern München által

Elhunyt Buzánszky Jenő

Egy kevésbé vidám hír így estére. Életének 90. évében, a legendás Aranycsapatból utolsóként elhunyt Buzánszky Jenő, VB-ezüstérmes és olimpiai aranyérmes jobbhátvéd. A hírt fia tette közzé a fourfourtwo.hu oldalon. Nyugodjék békében! :(

Buzánszky Jenő
1925-2015

Köszönjük, Thierry Henry!

Biztosan sokat hallottátok, hogy tegnap reggel a 123-szoros francia válogatott csatár, Thierry Henry bejelentette, hogy abbahagyja a profi futballt. Bár soha nem rajongtam különösebben a franciákért, őt valamiért nagyon megszerettem még gyerekként. Persze a maga 37 évével Henry egyáltalán nem számít már fiatalnak a játékosok között, és teljes mértékben megértem, miért vonul vissza, azért hiányozni fog!

Olyan csapatokban játszott, mint a Juventus, a Monaco, a Barcelona és az Arsenal, utolsó négy profi évét pedig New Yorkban töltötte. Francia, angol és spanyol bajnok lett az évek során, nyert FA és Spanyol Kupát, valamint Klubvilágbajnokságot is. A francia válogatott mezét 123-szor öltötte magára - és ezzel ő a második legtöbb válogatottsággal rendelkező francia -, ez alatt pedig 51 gólt szerzett - ebben viszont ő a rekorder Michel Platini, az UEFA jelenlegi elnöke előtt. Tagja volt az '98-as világbajnokságot és a 2000-ben Európa-bajnokságot nyerő keretnek, egyszer pedig a Konföderációs Kupát is magasba emelhette 2003-ban. Azt hiszem, állíthatom, hogy csodálatos karriert tudhat maga mögött.

 Köszönjük, Thierry! :)

Danke, Philipp!

Kedves Mindenki, kedves Philipp! :)

Tudom, volt már egy bejegyzésem mostanában hasonló címmel, de emellett most nem tudok elmenni szó nélkül. Előre is bocsássátok meg a szentimentalizmusomat :)

Kevesen tudják, hogy bár focit nagyon régóta nézek, és már a 2002-es VB-re is úgy, ahogy emlékszem, sokáig nem volt kedvenc csapatom. Mindig inkább apukám kedvenceinek szurkoltam, és nagyon természetesnek tűnt a dolog. Aztán a Portugáliában megrendezett 2004-es EB és a 2006-os németországi VB alatt figyeltem fel egy játékosra, és általa egy válogatottra és egy klubcsapatra is. Azt hiszem, innen már igazán nem nehéz kitalálni, hogy a játékos az akkor 20-21 éves (annyi, mint én most!!) Philipp Lahm volt, a válogatott a Nationalelf, a klubcsapat pedig az FC Bayern München.

"Kapcsolatom" Lahmmal tehát 10 évre - a teljes válogatottban töltött időszakára - nyúlik vissza, mert bár nem emlékszem az első válogatott meccsére, mégis gyakorlatilag kezdettől fogva követtem a karrierjét. A 2004/2005-ös (EB utáni) szezonban is már fél szememet a Bundesligán tartottam, azonban a  2005/2006-os szezon volt az első, amelyet - Lahm stuttgarti kölcsönszerződésének lejártával - teljes egészében végigkövettem, és ekkor már teljes szívvel a Bayernnek kezdtem szurkolni. (Bár arra is emlékszem, hogy az első néhány hónapban Lahmot csak a lelátón lehetett látni, és ott is csak mankókkal - szegény, keresztszalag-szakadást kapott még Stuttgartban.)

Ezt pedig csak elősegítette, hogy mikor 2005-ben gimibe mentem, és megismerkedtem a mai napig egyik legjobb barátnőmmel, kiderült, hogy ő is Lahm és Bayern drukker :) Még honlapot is csináltunk a csapatról. Emlékszem, napokat töltöttem azzal, hogy Lahm életrajzát (ami egyébként azóta Lahm Wikipédia szócikkében - amit annak idején szintén én kezdtem el, és nagyon büszke vagyok rá! - olvasható) és a müncheni klub történetét írjam :D Bár a szüleim egy ideig mondogatták, hogy csak futó érdeklődés lesz ez nekem Münchennel és a bajor csapattal, a szerelem azóta is töretlen, és jöhet bármilyen Real Madrid vagy Sergio Ramos, akkor is Lahm és a Bayern voltak az én elsők, és ugyebár az elsőt sosem felejtjük el :)

Éppen ezért, mikor tegnap a Németország-Argentína barátságos meccs elején elbúcsúztatták a válogatottól, én bizony elpityeredtem. Ott sorakoztak a játékra kész focisták, és sorfalat álltak a válogatott éppen nem játszó tagjai, és olyan hihetetlen volt az egész. Ez a gyerek - mert valljuk be, 2004-ben, 20 évesen még gyerek volt - felnőtt, a válogatott kezdő embere, majd Michael Ballack utódjaként csapatkapitánya lett, és a világbajnoki győzelemig vezette a csapatát. Bár nem miatta kezdtem focit nézni, mégis úgy érzem, vele kezdődött a fanatizmusom, és én már most tudom, hogy mikor tervei szerint 2018-ban visszavonul a Bayernből - amihez olyan végtelenül hűséges Bastian Schweinsteigerrel együtt, hogy példaértékű -, én zokogni fogok! :)

Furcsa, hogy véget ért egy korszak. Még ha Lahm nem is vonult vissza a focitól, "csak" a válogatottságot mondta le, nekem nagyon hiányozni fog, sőt hiányzott már tegnap is! Egyúttal gratulálok az új csapatkapitánynak, Bastian Schweinsteigernek, nagyon megérdemelte, valamint a helyetteseinek, akik nem mások, mint Manuel Neuer, Sami Khedira, Thomas Müller és Mats Hummels :)

Köszönöm Neked ezt a 10 évet, Philipp! Nekem nagyon sokat jelentett :)

Most pedig néhány kép Philipp Lahm válogatott karrierjének legfontosabb állomásairól :)

A képek az FC Bayern München hivatalos Facebook oldaláról származnak. Minden jog őket illeti.

További képekért kattints IDE!

Lahm első válogatottsága 2004. február 18-án. 2:1-re verték Horvátországot :) (balra tőle Miroslav Klose, aki szintén most vonult vissza a válogatottságtól, jobbra pedig Oliver Kahn)

Az első nagy torna: EURO 2004 (mögötte sétál Bastian Schweinsteiger akkor éppen hidrogén-szőkére festett hajjal)

A 2006-os VB első gólja, a Costa Rica elleni nyitómeccs 6. percében. (Amit éppen a Bayern pályáján, az Allianz Arenaban rendeztek.) A kedvenc gólom még ma is :)

Aranygól a 2008-as EB-n. Ezzel a döntőbe jutásért 3:2-re verték Törökországot

Immár kapitányként a 2010-es VB-n (mögötte Manuel Neuer, aki ekkor "még csak" egy éve volt válogatott :))

A 2012-es EB negyeddöntőjében ő szerezte csapata első gólját, és ezzel lendületet adott a csapatnak, hogy végül 4:2-re verjék Görögországot

A 100. válogatottsága alkalmából köszöntötték 2013. szeptember 6-án, mikor a csapat Ausztria ellen lépett pályára

2014. július 13. :) Lahm csapakapitányként a világbajnoki győzelemig vezette a csapatát, majd nem sokkal később lemondta a válogatottságot. Megkoronázta a karrierjét ezzel a trófeával, az biztos :)

Búcsú a válogatottól Per Mertesacker, Miroslav Klose és Hansi Flick (segédedző) társaságában. "A négy csillagos kapitány" :) (és balról jobbra Mertesacker a "százkilencvennyolc centis világbajnok", Flick "módszeres csapatjátékos", Klose "szaltóval a futballtörténelemben" feliratú táblákkal)

Thank you, Captain! :)

With all due respect

Sok mindenről lehetne írni a VB kapcsán, de én nem szeretnék véleményt mondani a spanyolokról, ezúttal nem elemzek meccseket. Ez itt és most egy sokkal nagyobb, és szerintem emberileg sokkal fontosabb dologról szól. Serey Die az Kolumbia-Elefántcsontpart mérkőzés előtt végigzokogta a himnuszt. Nézők milliói látták. Én is láttam. Die kiállt, játszott, küzdött és megpróbálta. Két órával korábban tudta meg, hogy elveszítette az édesapját. Minden tiszteletem az elefántcsontpati középpályásé.

A Nemzeti Sport Online cikke ITT olvasható.

Update: Mint azt sokan tudjátok, a hír kacsának bizonyult. Ettől független, nem szeretném törölni a blogról, mert tanulságos. Ezzel együtt pedig szeretnék a Touré testvérek (Yaya Touré és Kolo Touré - az elefántcsontparti válogatott játékosai) öccséről, Ibrahim Touréról is megemlékezni. Mostanában sokat foglalkozom a halál tényével, és bátyjai kitartása  számomra példaértékű. Rest in Peace.

A VB legértékesebb csapata

Már csak 4 nap és kezdődik a világbajnokság Brazíliában :) Ti is úgy várjátok, mint én? :) Napok óta be vagyok zsongva, még egy plakát is lóg az ajtómon, amin az eredményeket vezethetem.

A Nemzeti Sport Online a napokban közzétette a VB-n résztvevő legértékesebb játékosainak álomcsapatát. Ha engem kérdeztek, persze néhány helyen változtatnék, de eléggé tetszik, nagyrészt egyet kell értenem vele - még ha van is olyan focista közöttük, akit nem kedvelek. Nektek mi a véleményetek? Mi a Ti VB-álomcsapatotok?

A teljes cikket ITT olvashatjátok.

Top5 sportág

Elérkeztünk a következő Top5 listámhoz, ami nem lenne más, mint a Top5 sportág. Előrebocsátom, hogy ezt összehozni sem volt éppen könnyű, mert túlzás nélkül mondom, szinte minden sportágat nézek/kipróbálok, mert mindegyikben találok valamit, ami miatt szeretem. Anyukám mondja mindig, hogy megőrül tőlünk itthon, mert az ő hálószobájukban apa nézi egész nap valamelyik sportcsatornát, az én szobámban pedig én teszek ugyanezt. Néha már kételkedik benne, hogy mást is adnak :D

Mivel a sportok mind szabadidős tevékenységként, mind itthoni TV-nézésként jelen vannak az életemben, ez a lista valójában két lista lesz. Tehát kettészedem, hogy mi az, amit csinálni és mi az, amit nézni szeretek!

Top5 sportág - csinálni

 5. futás

Míg mindenki más az iskolában utálta az őszi és tavaszi felmérőket, én szerettem. Vagyis szerettem volna. Mivel asztmás vagyok, a futás rész alól felmentésem volt. Most biztosan nem értitek, hogy akkor mégis hogy szerethetek futni, ha nem is csináltam... Nos, a dolog nem ennyire fekete-fehér. Felmentésem volt alóla, mert nem tudtam volna 2 km-t szintidő alatt lefutni fulladás nélkül. Viszont 5-5,5 km-t (merthogy ennyi a Margitszigeti futópálya) két megállással, kicsit lassabban nagyon szeretek futni :) Ha van egy szabad órám - akár két előadás között is - nagyon szívesen kimegyek kicsit sportolni!

4. ütősportok

Azt hiszem, ezt a részt a szüleimtől örököltem. Mindketten évekig elég profi szinten tollasoztak, de teniszezni, pingpongozni és fallabdázni is nagyon szeretnek, és szoktak is a mai napig. Akárcsak én. Én pingpongozni tanultam jó néhány évig, így abban vagyok a legjobb a négyből, de az egyetemen barátokkal rendszeresen jártunk hobbiból a squash pályára. Én a négyből talán a tenisszel vagyok legkevésbé kibékülve, arra valahogy sosem éreztem rá igazán, de ettől még szeretem csinálni :)

3. jégkorcsolya

Másfél éves voltam, mikor anyukám először állított rá a városligeti műjégpályára, és ezt a "hagyományt" azóta is minden évben folytatom. Nem telik el úgy tél, hogy ne mennék ki korizni valahova. Nem vagyok profi, de az egészen biztos, hogy nem esek el csak úgy magamtól, és többnyire meg tudom tartani a kevésbé jégbiztos embereket is. Szeretem :)

2. labdarúgás

Azt hiszem, ez szorul a legkevésbé magyarázatra :D Imádom a focit nézni és csinálni egyaránt. Nem félek a becsúszásoktól, nem félek a labdától, a kedvenc posztom pedig a kapus. Általában ezt is játszom - főleg, ha lányokkal vagyok -, mert a legtöbb lánnyal ellentétben, ha felém jön a labda,én nem el, hanem elé ugrom. Persze azért a kesztyű nélküli védést néhányszor megsínylette már a tenyerem... :D

1. tánc

A tánc a szerelmem. Hat éves voltam, mikor elkezdtem akrobatikus rock and rollozni, és 17 éves koromig abba sem hagytam. Imádtam a ritmust, a zenét, a mozgást. Aztán gimi közepe felé elkezdtem latin és standard táncokat tanulni az egyik osztálytársammal, és ezekbe is - főleg azért a latin táncokba - azonnal beleszerettem. Tavaly aztán a párom abbahagyta, mert egyetem mellett nem bírta tovább, így én is erre kényszerültem. De azóta sem szalasztok egy alkalmat sem, hogy táncolhassak. Ez a sport tanított meg koncentráltan versenyezni, bízni a csapattársaimban vagy a páromban - attól függ, milyen kategóriában indultunk - és megtanított arra is, hogy akkor is végigcsináljam legalább a másikért, ha már fáj, ha már egyébként feladnám. Megtanultam, hogy nem én, vagy legalábbis nem csak én vagyok a fontos.

Top5 sportág - nézni

5. biatlon

Talán furcsának tűnhet, de nagyon szeretem ezt a sportot nézni - még ha valójában én magam síelni egyáltalán nem is tudok. Lőni viszont szeretek. Engem nagyon lekötnek a futamok, legalább úgy izgulok, mint egy focimeccs alatt :) Csak azt sajnálom, hogy nagyon szezonális sport, így a három téli hónapot leszámítva egyáltalán nem is látni a TV-ben.

4. vízilabda

A vízilabda szeretete nálam nagyon régre nyúlik vissza. Nyolc évig úsztam, ráadásul sport tagozatos általánosba jártam, így nagyon sok ismerősöm választotta ezt a sportágat. Köztük az első "szerelmem" is :P Egészen kicsi korom óta izgulom végig mindig a válogatott meccseket, de mióta személyes ismerősök is belenőttek a felnőtt a csapatokba, a bajnokságot is szívesen nézem. Büszke vagyok a magyar vízilabdára :) A rengeteg focis kép mellett azért mindig helyet kap a szobámban ez a sportág is.

3. tenisz

A tenisz iránti rajongásomat nem feltétlenül tudnám megmagyarázni, de mindig kíváncsian várom a Grand Slam tornákat, legyen szó salak, műanyag vagy füves pályáról egyaránt. Sok kedvencem van, akiért izgulhatok. Az sem zavar, hogy hosszú órákig tart egy-egy mérkőzés, még ha a tenisz, ahogy mondtam, nem is kifejezetten az én sportom, nézni nagyon szeretem és szoktam is rendszeresen.

2. kézilabda

Bár kézilabdázni egyáltalán nem tudok - bár még sosem próbáltam, úgyhogy lehet, hogy őstehetség vagyok, de ez azért nem valószínű - nézni nagyon is szeretem. Jó pár évvel ezelőtt kezdődött ez a szenvedélyem, de akkor még főként a női kézilabdát követtem figyelemmel, hiszen Magyarország akkoriban női kézilabda terén jóval erősebb volt, mint a férfiak esetében. Mára ez a kettő sokkal inkább közelít egymáshoz, így az utóbbi öt-hat évben már a férfiakat is nyomon követem mind válogatott, mind pedig klub szinten, és most már a külföldi kézilabdával is egyre inkább képbe kerülök.

1. labdarúgás

Gondolom senki nem lepődött meg, hogy a győztes ebben a kategóriában a foci lett. Nem szoktam TV-ben filmeket, sorozatokat nézni - ezt mind gépen teszem meg -, viszont foci az jöhet minden mennyiségben. A legtöbb nagyobb bajnokságban van/vannak kedvenc csapatom/csapataim és focistáim, aztán ha VB vagy EB közeledik, teljesen bezsongok, és mindig mindenről tudni akarok. Most például már hetek óta szórakoztatom a családomat azzal, hogy minden reggel köszönés helyett/előtt elmondom, hány nap van még hátha a brazíliai VB kezdetéig :D

Majd jövőre...

Hát hogy a fenébe fordulhat az elő, hogy immár hatodik éve szurkolok töretlenül minden évben egy Real-Bayern BL döntőért, de valahogy mindig meghiúsul...? :( Tavaly a Dotmund húzta keresztül a számításaimat, idén pedig a sorsolás. Néztem az élő TV adást, és esküszöm, idegesebb voltam - vagy legalábbis idegesebbnek látszottam - mint bármelyik csapat képviselője. Kihúzták a Real Madrid csapatát, én pedig fel-alá kezdtem sétálni a szobában, mint valami őrült (csendesen megjegyzem, ez valószínűleg nem is áll távol az igazságtól :D), hogy "csak ne a Bayern", erre Figo csak kihúzta... Ennyi. Feladtam.

Majd jövőre... :D

Azért izgatottan várom persze a meccset, csak azt győzzem eldönteni, melyik csapat továbbjutásának örülnék jobban... Lehet, hogy a meccsek során az őrültség mellé a többszörös személyiségzavart is sikerül majd felírnom a pszichológiai problémáim listájára :D

Rest In Peace

Túl sok az ilyen bejegyzés mostanában... Erre jutottam, miközben próbáltam kitalálni, mégis mit mondjak ennek a két remek edzőnek és két kiemelkedő ikonnak haláláról. Végül azt hiszem, inkább nem mondok semmit. Nem kezdek közhelyeket sorolni a halálról és a fájdalomról, nem mondok mást, csak ennyit:

Nyugodjanak békében.

Luis Aragonés
1938-2014

Karl Erik Bøhn
1965-2014

Rest In Peace - 10 Years Ago

Biztosan sokan tudjátok, hogy két napja, január 25-én volt éppen tíz éve, hogy Fehér Miklós, a Benfica magyar csatára összeesett a pályán, és a több ezer szurkoló, TV-néző és a csapattársak szeme láttára életét vesztette. És én pontosan tudom, mit csináltam akkor. Zokogtam a TV előtt. Tíz éves voltam, és soha nem láttam még hasonlót. Napokig álmodtam ezzel. Azzal a mosolygós arccal, amikor megkapta a sárgalapot, majd a félelemmel a szemében, amikor megérezte azt, amit akkor még senki más nem sejtett. De soha nem fogom elfelejteni a földre borulva síró csapattársakat sem, akik először tudták meg, hogy meghalt. De még évekkel később, mikor évfordulókon vagy hasonló esetek alkalmával újra elővették a felvételt - például Antonio Puerta, a Sevilla játékosának halála, ami után szintén napokig nem tértem magamhoz - mindig sírtam. Most is sírok. Mert ilyennek egyszerűen nem lenne szabad történnie. Soha. Senkivel. Ilyen fiatalon egyszerűen nem.
Hat évig jártam a Margit híd budai hídfője felé gimnáziumba. A buszmegálló mögött, a felső rakparton van egy felirat hatalmas fehér betűkkel. Minden alkalommal elolvastam. Minden egyes reggel. A felirat ez volt:

Fehér Miklós, örökké bennünk élsz!

Szösszenet a világ nagy dolgairól

Sziasztok!

Tudom, marha rég jelentkeztem már bárhol is, de szeretném, ha tudnátok, hogy minden látszat ellenére még itt vagyok és élek, és így, túl az utolsó vizsgámon és az Aranylabda díjátadón, vadonatúj jogsimmal a kezemben - éljen!!! :) -, gondoltam, épp itt az ideje előkerülni.

Nos, kezdjük azzal, amiről már mindenki írt, csak én nem, de több emberrel is beszéltem róla. Az Aranylabda. Egyet is értek, meg nem is. Jupp Heynckes abszolút megérdemelten lett az év edzője. Nála többet senki nem tett az évben, erről nem is lehet vitát nyitni. De annak ellenére, hogy ős-bayernes vagyok, nem biztos, hogy Ribérynek adtam volna a díjat. Ennek oka pedig egyszerű: nem vagyok benne biztos, hogy a Bayern jelenlegi keretében ő a legstabilabb és legjobb játékos, még akkor sem, ha ezzel a mondatommal egy világgal fordulok szembe. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy Ronaldo a Real legjobbja, ahogy azt is, hogy Messi a Barcelonáé - már ha nem sérült meg nem hagyja el magát úgy, mint mondjuk ebben az évben tette. De bárki bármit mond, én nem adtam volna Messinek a 2. helyet, ahogy Iniestának sem a 4.-et. Xavi és Iniesta pedig egyáltalán nem kerültek volna be az év csapatába. Schweinsteigert és Özilt például szívesen láttam volna a helyükön...
Az én elképelésemhez sokkal közelebb áll az UEFA honlapján közzétett év csapata. Ha valaki ezt nem látta volna: http://en.toty.uefa.com/ . Véleményeket várok a témában :) Érdekel, hogy ki mit gondol az Aranylabdáról vagy az UEFA év csapatáról!!

Nem tudom, kit mennyire érdekel - valószínűleg senkit semennyire :D - de úgy érzem, egy kicsit beszélnem kell magamról is, ha már így eltűntem. Alig volt szabadidőm mostanában, de furcsa mód mégsem csináltam semmi különöset. De terveim azok vannak :) Februárban például elkezdek egy jelnyelv tanfolyamot. Régóta terveztem, hogy tanulok ilyesmit, nagyon vonz, bár tudom, hogy nagyon nehéz és évekbe telik rendesen elsajátítani - akárcsak bármelyik másik idegen nyelvet. De alapszintig mindenképp szeretnék eljutni év végéig :) Kíváncsi vagyok, mennyire fog ez sikerülni, nem tűnik lehetetlen próbálkozásnak. Főként, hogy most "csak" egy egyetemet fogok végezni a félévben, így kicsit sokkal több időm lesz.
Közben pedig, hogy lekössem magam 2. félév kezdetéig, elkezdek jövő héten korrepetálni egy srácot matekból és informatikából. A volt gimimbe jár, most 11. osztályos, és mivel még visszajárok táboroztatni, ismerjük egymást egy ideje. Mostanában rengeteget hiányzott a suliból, úgyhogy segítek neki behozni a lemaradást. Ráadásul ugyanoda készül egyetemre, ahova én járok, úgyhogy tudok neki tanácsokat adni.

De írok is közben, még ha nagyon lassan is haladok. A Time to Change 3. része már majdnem kész, csak átnézésre vár, de ezt holnapra halasztom. Szombatig viszont biztosan felkerül a blogomra. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, de annyiszor írtam már át és írtam meg újra, hogy szerintem ez most már a végleges verzió lesz. A bejegyzés végén egy rövid részletet olvashattok belőle. A másik blogomra pedig valószínűleg ki fogok tenni még ma vagy holnap egy szavazást arról, hogy ki melyik történetemet olvasná utána szívesen, mert az a furcsa helyzet állt elő, hogy kivételesen mindhármat tudnám folytatni :)

Egyébként néz valaki kézilabda EB-t? Napok óta másról sem tudok beszélni, úgyhogy kihagyhatatlan. Ezek a srácok egyszerűen specializálódtak a döntetlenre. Sőt, az emberhátrányban befejezett, éppen hogy döntetlen meccsekre. Csak egy a baj vele: nekem most már lassan minden meccs utolsó percére állandósul a 200-as vérnyomás :) Ha így folytatják a fiúk, megduplázhatom a gyógyszerem adagját... :D Ma is a végén már hallottam a saját szívverésemet. Kikészítenek!! Nem kéne ennyire kicentizni azért. Tudom, könnyen beszélek a TV előtt ülve... :)

Ó, és persze a legjobbakat kihagytam. A nővérem kint dolgozott Németországban egy ideig, és miért is ne ment volna el az Oktoberfestre Münchenbe... Nélkülem. Khm, khm... De kárpótlásképp beszabadult a Bayern Fan Shopba is, és kaptam karácsonyra egy kötött sapkát és egy mezt! :):)
A másikat pedig még én magam sem hiszem el egészen. Szerintem majd csak ott helyben fogok rájönni, hogy igaz-e vagy sem. Még érettségikor a szüleim megígérték, hogy ajándékként egyszer elvisznek Münchenbe egy Bayern meccsre. Azóta persze teljesen elfelejtődött, ráadásul voltam Győrben, mikor itt voltak, így azt gondoltam, ezzel le is tudták a dolgot. Erre néhány napja anya mondta, hogy néztek meccseket, és ami jó időpontban lennem az a áprilisi Bayern-Dortmund, és már utána is néztek a jegyeknek :):)

Ennyi lettem volna mára, hamarosan jelentkezem :) Íme az előzetes:

Fernando az ágyán ül, éppen a telefonját nyomkodja. Valószínűleg játszik. Mert ő egész nap játszik. Esküszöm, rosszabb, mint egy kisgyerek. Még a lánya is hasznosabban tölti a szabadfoglalkozást az óvodában, mint ő…

Alig beszéltünk azóta. Mikor kijött a kávézóból, egyetlen szó nélkül beszállt a kocsiba, és visszajöttünk a szállodába. Hagyta, hogy útközben kisírjam magam, nem mondott vagy kérdezett semmit, és ez nekem így tökéletesen meg is felelt. És a szobába érve is csak gyorsan közöltem vele, hogy lezuhanyozom, és már el is tűntem. Nem volt kedvem beszélgetni. Semmi szükségem nem volt rá, hogy elmondja, mit érez, vagy én elmondjam neki. Változtat az bármin is? Nem, Vicky ugyanúgy elküld, és ugyanúgy levegőnek néz akkor is, ha megteszem.

Ahogy Nando észreveszi, hogy végeztem, leteszi a telefonját maga mellé és rám emeli jellegzetesen barna szemeit. Arca meglepett, nekem pedig olyannyira máshol jár az eszem, hogy másodpercekbe telik felfognom, hogy döbbenete valószínűleg annak köszönhető, hogy még mindig törülközőben állok alig egy méterre tőle. Gyorsan összeszedek néhány ruhát, és fülig vörösödve sietek vissza a fürdőszobába. A szívem őrült gyorsan ver, levegőt is alig kapok. Tudom, Istenem, pontosan tudom hogy nem kéne ezt éreznem. Egyáltalán nem….

Csak érjünk haza Londonba…! Akkor elfelejthetem végre ezt az egész hétvégét, és csinálhatok megint úgy, mintha a húgom halott lenne, Fernando pedig nem egy városban élne velem. Talán gyáva vagyok, hogy ezt gondolom. De még mindig jobb, mint az igazság.

Mikor következő alkalommal – immár felöltözve – lépek be a helyiségbe, Fernando éppen egy üvegből, melyet valószínűleg a mini bárból vett elő, tölt whiskyt két pohárba. Nem kérdezi kérek-e, csupán a kezembe nyomja az egyiket.

- Ezt idd meg! – adja ki az utasítást. – Hidd el, jót fog tenni.

Nem vagyok egészen biztos abban, hogy igaza van, mindenesetre számhoz emelve a poharat, egy kortyra legurítom a tartalmát. Nyelőcsövem ég az alkohol után, azt hiszem, az arcom is eltorzul, mégis piszok jól esik a tudat, hogy ha ezt még néhányszor megismétlem, nem fog így fájni.

- Még egy? – kérdezi Fernando, de meg sem várva a választ már tölti is a következőt nekem és magának is.

Nem tudom, mit tervez, de ha le akar itatni, nagyon jó úton jár.