A következő címkéjű bejegyzések mutatása: happy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: happy. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 12., hétfő

Home, Sweet Home


Sziasztok!

Hát, 3 hét után, jelentem, újra a saját ágyamban aludtam. Be kell vallanom, hiányzott. Ráadásul ez a néhány hét alaposan fel is borított mindent az életemben. Voltam nagyon mélyponton, voltam a fellegekben is. Most éppen valahol a kettő között lebegek, mintegy arra várva, valaki meglökjön valamelyik irányba, de úgy tűnik, erre egyelőre senki nem vállalkozik.
 Az elmúlt időszakban kijutott nekem mindenből. Volt itt békülés egy régi legjobb baráttal, szakítás, táboroztatás, sok-sok éneklés, sírás, nevetés, barátokkal figyelemelterelés és tegnap egy Győr-Bayern meccs is az ETO Parkban. (Zárójelesen megjegyzem, hogy Götze első mérkőzése volt, amin Bayern mezben lépett pályára, lőtt két gólt, és bárki bármit mond, én imádom...!) A meccsről hosszú órákig tudnék beszélni, de azt hiszem, felesleges. Ez egy edzőmeccs volt, és mindenki tudja, hogy a két csapat igazán messze áll egymástól teljesítmény tekintetében. Így mindenféle elemzés és okoskodás értelmét veszítette.


És most itt vagyok. Tengődök két egyetem, két álom között. Írok, olvasok, filmezek, zenélek, és kétségbeesetten úgy teszek, mintha semmi nem történt volna. Mert így akarom. Tényleg. Folytatom a 30 napos futball kihívást, folytatom a szobám kidekorálását és folytatom az írást is. A héten biztosan lesz friss. Terveim szerint a Run Awayből és az I Hate-ből is. A Way Back következő része kicsit várat magára, nehezen írom, de dolgozom azon is azért. Igyekszem!

2013. július 22., hétfő

Happiness

Sziasztok!

Mozgalmasan telik a nyaram eddig. Voltam már fesztiválozni - kétszer is -, voltam Balatonnál - szintén kétszer - és tanulok vezetni - egyelőre sajnos "csak" autót, de a motor is tervbe van véve a következő évre :) Állandóan megy a pörgés. Nővéremék éppen költöznek, úgyhogy egész héten festünk, lomtalanítunk, cipekedünk. Ráadásul apáék vettek jegyet a Győr-Bayern barátságos meccsre augusztus 11-re, úgyhogy egyik barátnőmmel és szüleimmel megyünk, ez már biztos. Nagyon feldobták a napomat! :)

Boldogságom pedig olyannyira elszabadult, hogy éppen csak tegnap hazaérve Tihanyból egész nap írok és olvasok. Befejeztem az Árnykislányt (egy holland író, P.F. Thomése könyve) még délelőtt, ami egy olyan férfi "tollából" született alkotás, aki elveszítette a kislányát még egy éves kora előtt, és ezt próbálja feldolgozni. Elég felkavaró volt. És borzasztó. De természetesen a mű gondolatairól azonnal mindenfelé asszociáltam - én már csak ilyen vagyok... -, és van egy rész, amit mindenképpen bele fogok írni a Way Backbe, egy másikat pedig valószínűleg a Run Awaybe. Úgyhogy mióta befejeztem a könyvet, dolgozom is ezerrel az új részeken. Párhuzamosan írom mindhárom történetemet, mert annyi gondolat van hirtelen a fejemben, hogy muszáj :)

A Run Awayből hoztam is egy rövid részt. A héten szeretném egyébként feltenni az I Hate prológusát, de abból nyilván nem hozhatok előzetest :)


Végeláthatatlanul zuhog az eső. Három perc alatt az egész világ sötétté változott odakint, és leszakadt az ég. Régen szerettem nézni az esőt. Gyakran ültem a szobám ablakának belső párkányán, és órákig csak bámultam, ahogy az vízcseppek végigfolynak az üvegen. Egyszerre volt megnyugtató és felkavaró. Sok ember fél a vihartól, a villámlástól és a mennydörgéstől, de én mindig imádtam. Most pedig gyűlölöm. Gyűlölöm, mert elvette tőlem az életemet, elvette tőlem az egyetlen dolgot, ami egyben tartott. Dühös vagyok, ahogy kinézek az ablakon. Nem érzem a megnyugvást, mint régen, nem érzek mást, csak a haragot.
- Minden rendben? – kérdezi Fernando kilépve a fürdőszobából.
- Persze, minden – erőltetek mosolyt magamra, és behúzom a függönyt.
Tudom, hogy nem hisz nekem. Az arcomra van írva, hogy semmi sincsen rendben, de egész pontosan tudja, hogy, ha ugyanezt a kérdést feltenném neki, ő sem tudna őszintén válaszolni. Mi ketten egyáltalán nem vagyunk őszinték. Egymással sem. Önmagunkkal sem. Így inkább nem mond semmit, leül az egyik fotelba, és bekapcsolja a TV-t.
- Kérdezhetek valamit? – ülök le vele szembe, az ágyára. Nem válaszol, csak felém fordul, ebből tudom, figyel. – Miért jöttél velem?

2013. június 16., vasárnap

Nyertem :)

Sikerült egy kicsit elkérnem apa laptopját, és legnagyobb megelepésemre egy e-mail fogadott, mely szerint nyertem egy nyereményjátékon egy könyvet :) Remélhetőleg már jövőhéten kézhez is kaphatom! Nagyon várom...! :) Teljesen felpörgetett a dolog. Bár szüleim már teljesen kikészültek
tőlem. Nem gyakran nevezek be ilyesmikre, de ha igen, eddig mindig alkalommal nyertem :D (Tudom, tudom, hülye mázlista vagyok... Bárcsak mindenben ilyen szerencsém lenne :)) VIP koncertbelépőhöz és Kanári-szigeteki nyaraláshoz is volt már szerencsém, úgyhogy lassan lottózni kezdek... :)

Egyébként holnap van az utolsó vizsgám, úgyhogy felszabadul nagyon sok időm, és bár a laptopom továbbra sem működőképes, néha el tudom kérni valakiét, így lehet, hogy sikerül majd frissítenem is. Remélem...! :) Mostanában teli van a fejem azzal az új történettel, amit két bejegyzéssel ezelőtt említettem, úgyhogy lehet, hogy ki kell írnom magamból még mielőtt bármi mást tudnék folytatni. De a Run Awayhez is nagyon sok ötletem van, a Way Back Into Life következő fejezete pedig már majdnem kész is. Úgyhogy most kivételesen jól állok :) Lehet, hogy ez ennek a két számnak is köszönhető. Nagyon sokat játsszák őket mostanában rádióban, és megtetszettek. Pedig Pinket nem is szeretem...




2013. június 6., csütörtök

Ich kann Deutsch sprechen

Jelentem, megvan a német nyelvvizsgám! :) Ha minden jól megy, jövő héten már a kezemben is tarthatom a frissen nyomott, a nevemre kiállított papírt, mely szerint  tudok németül. Hát... Mondjuk én ebben kételkedem :D A magyarral már kevésbé állok jól. Jól lehúzták az egyik esszémet és volt olyan válasz, ahol egyértelműen jót írtam, mégsem fogadták el. Úgyhogy beadtam a fellebbezést, eredménye viszont csak a szóbeli után lesz :( Addig sajnos nem tudok semmi biztosat. Viszont hétfőn lesz egy vizsgám az egyetemen, szerdán magyar szóbeli, utána pedig kresz vizsga, úgyhogy van
dolgom, nem is kevés, de egyelőre még élvezem :)

Azért egy rövid (tényleg rövid) részletet hoztam a Run Away 2. fejezetéből, aminek címe ...there is loneliness, és amit már nagyon régen fel kellett volna töltenem, de sajnos eléggé megrekedtem vele. Tudom, mit akarok írni, mégsem tudom elég jól megírni. Legalábbis nekem sosem tetszik eléggé, úgyhogy újrakezdem. De ígérem, ha túl  leszek a magyaron, hozok új fejezetet valamelyik történetemből.


Ha egy világhírű focistával akar feltűnés nélkül utazni az ember, akkor bizony figyelni kell egy-két dologra. Például nem mehetünk bármilyen nagy szállodába, mert minden bizonnyal lesz legalább egy lelkes rajongó, aki autogramot akar majd kérni, ezzel pedig akaratlanul is óriási lavinát indíthat el. Megláthatja ezt egy férfi, és azonnal beugrik neki, hogy honnan volt olyan fene ismerős a rövid, barna hajú srác a szemközti szobából, akivel a mai napon már legalább négyszer futott össze a szűk folyosón, de nem tudta hova tenni. A felismerést a férfi, bár tudja, a feleségét a legkevésbé sem érdeklik a sportok, azonnal elújságolja neki, hogy bizony melyik focista is lakik a szomszédjukban, a nő pedig nyilván pletykásabb, mint bármelyik vidéki néni, és az információt tovább is adja a nála jó tíz évvel fiatalabb szeretőjének, akinek nem is lehetne más foglalkozása, mint az újságírás. A másnapi lapok már le is hozzák a hatalmas sztorit, természetesen kibővítve és feltuningolva. Lavina. Egy végeláthatatlan lavina.

Így második nekifutásra, azt hiszem, sikerült megtalálnunk New York alighanem legkisebb panzióját. Mindössze három kiadó szobája van, ebből szinte magától értetődik, hogy kettő foglalt, tehát marad egy. De legalább kétágyas – még akkor is, ha az a két ágy össze van tolva…


És van még valami. Valami új. Nem tudom, hogy kisregény, néhány fejezetes novella vagy hosszabb lélegzetű írás lesz-e belőle, de van egy új ötletem, ami mostanában egyszerűen nem hagy nyugodni. Annyit elárulok, hogy Iker és Sergio elég nagy szerepet kapnának benne, de tegnap éjjel, álmomban Ronaldot is belekevertem a történetbe. Aztán majd meglátjuk, mi lesz belőle... :) A tervezett címét azért még elmondom: I Hate Myself For Loving You.