Kulcsár Anita - 10 Years Ago

 Egész elképesztő sebességgel telik az idő. Szinte elképzelhetetlen, de Kulcsár Anita, Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes kézilabdázónk halálát okozó autóbaleset immáron tíz éve történt.

Én akkoriban kezdtem igazából érdeklődni a kézilabda iránt klubszinten, pontosabban szólva egy évvel korábban, mikor Radulovics Bojanát választották a világ legjobb játékosának. Radulovics miatt kezdtem Dunaferr meccseket nézni, de hamar az akkoriban szintén itt játszó beállós is a szívembe lopta magát. Aztán néhány hónappal később bombaként robbant a hír, hogy Anita autójával fának csapódott, a kézilabdázó pedig belehalt sérüléseibe.

Néhány hónappal később aztán megválasztották 2004 legjobb kézilabdázójának. Meg is érdemelte!

Kulcsár Anita
1976-2005

Annyira ilyesmi került szóba a blogon mostanában, hogy ígérem, legközelebb valami sokkal kevésbé "nyomasztó" témával jövök. Például felteszek egy új részt a Tina's Imaginationre, ide pedig hamarosan érdekezek a Top5 sportoló listámmal :)

Top5 sportág

Elérkeztünk a következő Top5 listámhoz, ami nem lenne más, mint a Top5 sportág. Előrebocsátom, hogy ezt összehozni sem volt éppen könnyű, mert túlzás nélkül mondom, szinte minden sportágat nézek/kipróbálok, mert mindegyikben találok valamit, ami miatt szeretem. Anyukám mondja mindig, hogy megőrül tőlünk itthon, mert az ő hálószobájukban apa nézi egész nap valamelyik sportcsatornát, az én szobámban pedig én teszek ugyanezt. Néha már kételkedik benne, hogy mást is adnak :D

Mivel a sportok mind szabadidős tevékenységként, mind itthoni TV-nézésként jelen vannak az életemben, ez a lista valójában két lista lesz. Tehát kettészedem, hogy mi az, amit csinálni és mi az, amit nézni szeretek!

Top5 sportág - csinálni

 5. futás

Míg mindenki más az iskolában utálta az őszi és tavaszi felmérőket, én szerettem. Vagyis szerettem volna. Mivel asztmás vagyok, a futás rész alól felmentésem volt. Most biztosan nem értitek, hogy akkor mégis hogy szerethetek futni, ha nem is csináltam... Nos, a dolog nem ennyire fekete-fehér. Felmentésem volt alóla, mert nem tudtam volna 2 km-t szintidő alatt lefutni fulladás nélkül. Viszont 5-5,5 km-t (merthogy ennyi a Margitszigeti futópálya) két megállással, kicsit lassabban nagyon szeretek futni :) Ha van egy szabad órám - akár két előadás között is - nagyon szívesen kimegyek kicsit sportolni!

4. ütősportok

Azt hiszem, ezt a részt a szüleimtől örököltem. Mindketten évekig elég profi szinten tollasoztak, de teniszezni, pingpongozni és fallabdázni is nagyon szeretnek, és szoktak is a mai napig. Akárcsak én. Én pingpongozni tanultam jó néhány évig, így abban vagyok a legjobb a négyből, de az egyetemen barátokkal rendszeresen jártunk hobbiból a squash pályára. Én a négyből talán a tenisszel vagyok legkevésbé kibékülve, arra valahogy sosem éreztem rá igazán, de ettől még szeretem csinálni :)

3. jégkorcsolya

Másfél éves voltam, mikor anyukám először állított rá a városligeti műjégpályára, és ezt a "hagyományt" azóta is minden évben folytatom. Nem telik el úgy tél, hogy ne mennék ki korizni valahova. Nem vagyok profi, de az egészen biztos, hogy nem esek el csak úgy magamtól, és többnyire meg tudom tartani a kevésbé jégbiztos embereket is. Szeretem :)

2. labdarúgás

Azt hiszem, ez szorul a legkevésbé magyarázatra :D Imádom a focit nézni és csinálni egyaránt. Nem félek a becsúszásoktól, nem félek a labdától, a kedvenc posztom pedig a kapus. Általában ezt is játszom - főleg, ha lányokkal vagyok -, mert a legtöbb lánnyal ellentétben, ha felém jön a labda,én nem el, hanem elé ugrom. Persze azért a kesztyű nélküli védést néhányszor megsínylette már a tenyerem... :D

1. tánc

A tánc a szerelmem. Hat éves voltam, mikor elkezdtem akrobatikus rock and rollozni, és 17 éves koromig abba sem hagytam. Imádtam a ritmust, a zenét, a mozgást. Aztán gimi közepe felé elkezdtem latin és standard táncokat tanulni az egyik osztálytársammal, és ezekbe is - főleg azért a latin táncokba - azonnal beleszerettem. Tavaly aztán a párom abbahagyta, mert egyetem mellett nem bírta tovább, így én is erre kényszerültem. De azóta sem szalasztok egy alkalmat sem, hogy táncolhassak. Ez a sport tanított meg koncentráltan versenyezni, bízni a csapattársaimban vagy a páromban - attól függ, milyen kategóriában indultunk - és megtanított arra is, hogy akkor is végigcsináljam legalább a másikért, ha már fáj, ha már egyébként feladnám. Megtanultam, hogy nem én, vagy legalábbis nem csak én vagyok a fontos.

Top5 sportág - nézni

5. biatlon

Talán furcsának tűnhet, de nagyon szeretem ezt a sportot nézni - még ha valójában én magam síelni egyáltalán nem is tudok. Lőni viszont szeretek. Engem nagyon lekötnek a futamok, legalább úgy izgulok, mint egy focimeccs alatt :) Csak azt sajnálom, hogy nagyon szezonális sport, így a három téli hónapot leszámítva egyáltalán nem is látni a TV-ben.

4. vízilabda

A vízilabda szeretete nálam nagyon régre nyúlik vissza. Nyolc évig úsztam, ráadásul sport tagozatos általánosba jártam, így nagyon sok ismerősöm választotta ezt a sportágat. Köztük az első "szerelmem" is :P Egészen kicsi korom óta izgulom végig mindig a válogatott meccseket, de mióta személyes ismerősök is belenőttek a felnőtt a csapatokba, a bajnokságot is szívesen nézem. Büszke vagyok a magyar vízilabdára :) A rengeteg focis kép mellett azért mindig helyet kap a szobámban ez a sportág is.

3. tenisz

A tenisz iránti rajongásomat nem feltétlenül tudnám megmagyarázni, de mindig kíváncsian várom a Grand Slam tornákat, legyen szó salak, műanyag vagy füves pályáról egyaránt. Sok kedvencem van, akiért izgulhatok. Az sem zavar, hogy hosszú órákig tart egy-egy mérkőzés, még ha a tenisz, ahogy mondtam, nem is kifejezetten az én sportom, nézni nagyon szeretem és szoktam is rendszeresen.

2. kézilabda

Bár kézilabdázni egyáltalán nem tudok - bár még sosem próbáltam, úgyhogy lehet, hogy őstehetség vagyok, de ez azért nem valószínű - nézni nagyon is szeretem. Jó pár évvel ezelőtt kezdődött ez a szenvedélyem, de akkor még főként a női kézilabdát követtem figyelemmel, hiszen Magyarország akkoriban női kézilabda terén jóval erősebb volt, mint a férfiak esetében. Mára ez a kettő sokkal inkább közelít egymáshoz, így az utóbbi öt-hat évben már a férfiakat is nyomon követem mind válogatott, mind pedig klub szinten, és most már a külföldi kézilabdával is egyre inkább képbe kerülök.

1. labdarúgás

Gondolom senki nem lepődött meg, hogy a győztes ebben a kategóriában a foci lett. Nem szoktam TV-ben filmeket, sorozatokat nézni - ezt mind gépen teszem meg -, viszont foci az jöhet minden mennyiségben. A legtöbb nagyobb bajnokságban van/vannak kedvenc csapatom/csapataim és focistáim, aztán ha VB vagy EB közeledik, teljesen bezsongok, és mindig mindenről tudni akarok. Most például már hetek óta szórakoztatom a családomat azzal, hogy minden reggel köszönés helyett/előtt elmondom, hány nap van még hátha a brazíliai VB kezdetéig :D

Rest In Peace

Túl sok az ilyen bejegyzés mostanában... Erre jutottam, miközben próbáltam kitalálni, mégis mit mondjak ennek a két remek edzőnek és két kiemelkedő ikonnak haláláról. Végül azt hiszem, inkább nem mondok semmit. Nem kezdek közhelyeket sorolni a halálról és a fájdalomról, nem mondok mást, csak ennyit:

Nyugodjanak békében.

Luis Aragonés
1938-2014

Karl Erik Bøhn
1965-2014

Szösszenet a világ nagy dolgairól

Sziasztok!

Tudom, marha rég jelentkeztem már bárhol is, de szeretném, ha tudnátok, hogy minden látszat ellenére még itt vagyok és élek, és így, túl az utolsó vizsgámon és az Aranylabda díjátadón, vadonatúj jogsimmal a kezemben - éljen!!! :) -, gondoltam, épp itt az ideje előkerülni.

Nos, kezdjük azzal, amiről már mindenki írt, csak én nem, de több emberrel is beszéltem róla. Az Aranylabda. Egyet is értek, meg nem is. Jupp Heynckes abszolút megérdemelten lett az év edzője. Nála többet senki nem tett az évben, erről nem is lehet vitát nyitni. De annak ellenére, hogy ős-bayernes vagyok, nem biztos, hogy Ribérynek adtam volna a díjat. Ennek oka pedig egyszerű: nem vagyok benne biztos, hogy a Bayern jelenlegi keretében ő a legstabilabb és legjobb játékos, még akkor sem, ha ezzel a mondatommal egy világgal fordulok szembe. Azt viszont ki merem jelenteni, hogy Ronaldo a Real legjobbja, ahogy azt is, hogy Messi a Barcelonáé - már ha nem sérült meg nem hagyja el magát úgy, mint mondjuk ebben az évben tette. De bárki bármit mond, én nem adtam volna Messinek a 2. helyet, ahogy Iniestának sem a 4.-et. Xavi és Iniesta pedig egyáltalán nem kerültek volna be az év csapatába. Schweinsteigert és Özilt például szívesen láttam volna a helyükön...
Az én elképelésemhez sokkal közelebb áll az UEFA honlapján közzétett év csapata. Ha valaki ezt nem látta volna: http://en.toty.uefa.com/ . Véleményeket várok a témában :) Érdekel, hogy ki mit gondol az Aranylabdáról vagy az UEFA év csapatáról!!

Nem tudom, kit mennyire érdekel - valószínűleg senkit semennyire :D - de úgy érzem, egy kicsit beszélnem kell magamról is, ha már így eltűntem. Alig volt szabadidőm mostanában, de furcsa mód mégsem csináltam semmi különöset. De terveim azok vannak :) Februárban például elkezdek egy jelnyelv tanfolyamot. Régóta terveztem, hogy tanulok ilyesmit, nagyon vonz, bár tudom, hogy nagyon nehéz és évekbe telik rendesen elsajátítani - akárcsak bármelyik másik idegen nyelvet. De alapszintig mindenképp szeretnék eljutni év végéig :) Kíváncsi vagyok, mennyire fog ez sikerülni, nem tűnik lehetetlen próbálkozásnak. Főként, hogy most "csak" egy egyetemet fogok végezni a félévben, így kicsit sokkal több időm lesz.
Közben pedig, hogy lekössem magam 2. félév kezdetéig, elkezdek jövő héten korrepetálni egy srácot matekból és informatikából. A volt gimimbe jár, most 11. osztályos, és mivel még visszajárok táboroztatni, ismerjük egymást egy ideje. Mostanában rengeteget hiányzott a suliból, úgyhogy segítek neki behozni a lemaradást. Ráadásul ugyanoda készül egyetemre, ahova én járok, úgyhogy tudok neki tanácsokat adni.

De írok is közben, még ha nagyon lassan is haladok. A Time to Change 3. része már majdnem kész, csak átnézésre vár, de ezt holnapra halasztom. Szombatig viszont biztosan felkerül a blogomra. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, de annyiszor írtam már át és írtam meg újra, hogy szerintem ez most már a végleges verzió lesz. A bejegyzés végén egy rövid részletet olvashattok belőle. A másik blogomra pedig valószínűleg ki fogok tenni még ma vagy holnap egy szavazást arról, hogy ki melyik történetemet olvasná utána szívesen, mert az a furcsa helyzet állt elő, hogy kivételesen mindhármat tudnám folytatni :)

Egyébként néz valaki kézilabda EB-t? Napok óta másról sem tudok beszélni, úgyhogy kihagyhatatlan. Ezek a srácok egyszerűen specializálódtak a döntetlenre. Sőt, az emberhátrányban befejezett, éppen hogy döntetlen meccsekre. Csak egy a baj vele: nekem most már lassan minden meccs utolsó percére állandósul a 200-as vérnyomás :) Ha így folytatják a fiúk, megduplázhatom a gyógyszerem adagját... :D Ma is a végén már hallottam a saját szívverésemet. Kikészítenek!! Nem kéne ennyire kicentizni azért. Tudom, könnyen beszélek a TV előtt ülve... :)

Ó, és persze a legjobbakat kihagytam. A nővérem kint dolgozott Németországban egy ideig, és miért is ne ment volna el az Oktoberfestre Münchenbe... Nélkülem. Khm, khm... De kárpótlásképp beszabadult a Bayern Fan Shopba is, és kaptam karácsonyra egy kötött sapkát és egy mezt! :):)
A másikat pedig még én magam sem hiszem el egészen. Szerintem majd csak ott helyben fogok rájönni, hogy igaz-e vagy sem. Még érettségikor a szüleim megígérték, hogy ajándékként egyszer elvisznek Münchenbe egy Bayern meccsre. Azóta persze teljesen elfelejtődött, ráadásul voltam Győrben, mikor itt voltak, így azt gondoltam, ezzel le is tudták a dolgot. Erre néhány napja anya mondta, hogy néztek meccseket, és ami jó időpontban lennem az a áprilisi Bayern-Dortmund, és már utána is néztek a jegyeknek :):)

Ennyi lettem volna mára, hamarosan jelentkezem :) Íme az előzetes:

Fernando az ágyán ül, éppen a telefonját nyomkodja. Valószínűleg játszik. Mert ő egész nap játszik. Esküszöm, rosszabb, mint egy kisgyerek. Még a lánya is hasznosabban tölti a szabadfoglalkozást az óvodában, mint ő…

Alig beszéltünk azóta. Mikor kijött a kávézóból, egyetlen szó nélkül beszállt a kocsiba, és visszajöttünk a szállodába. Hagyta, hogy útközben kisírjam magam, nem mondott vagy kérdezett semmit, és ez nekem így tökéletesen meg is felelt. És a szobába érve is csak gyorsan közöltem vele, hogy lezuhanyozom, és már el is tűntem. Nem volt kedvem beszélgetni. Semmi szükségem nem volt rá, hogy elmondja, mit érez, vagy én elmondjam neki. Változtat az bármin is? Nem, Vicky ugyanúgy elküld, és ugyanúgy levegőnek néz akkor is, ha megteszem.

Ahogy Nando észreveszi, hogy végeztem, leteszi a telefonját maga mellé és rám emeli jellegzetesen barna szemeit. Arca meglepett, nekem pedig olyannyira máshol jár az eszem, hogy másodpercekbe telik felfognom, hogy döbbenete valószínűleg annak köszönhető, hogy még mindig törülközőben állok alig egy méterre tőle. Gyorsan összeszedek néhány ruhát, és fülig vörösödve sietek vissza a fürdőszobába. A szívem őrült gyorsan ver, levegőt is alig kapok. Tudom, Istenem, pontosan tudom hogy nem kéne ezt éreznem. Egyáltalán nem….

Csak érjünk haza Londonba…! Akkor elfelejthetem végre ezt az egész hétvégét, és csinálhatok megint úgy, mintha a húgom halott lenne, Fernando pedig nem egy városban élne velem. Talán gyáva vagyok, hogy ezt gondolom. De még mindig jobb, mint az igazság.

Mikor következő alkalommal – immár felöltözve – lépek be a helyiségbe, Fernando éppen egy üvegből, melyet valószínűleg a mini bárból vett elő, tölt whiskyt két pohárba. Nem kérdezi kérek-e, csupán a kezembe nyomja az egyiket.

- Ezt idd meg! – adja ki az utasítást. – Hidd el, jót fog tenni.

Nem vagyok egészen biztos abban, hogy igaza van, mindenesetre számhoz emelve a poharat, egy kortyra legurítom a tartalmát. Nyelőcsövem ég az alkohol után, azt hiszem, az arcom is eltorzul, mégis piszok jól esik a tudat, hogy ha ezt még néhányszor megismétlem, nem fog így fájni.

- Még egy? – kérdezi Fernando, de meg sem várva a választ már tölti is a következőt nekem és magának is.

Nem tudom, mit tervez, de ha le akar itatni, nagyon jó úton jár.

Good Bye, Csárli!