Jelentem, szerencsésen túléltem az érettségit és a nyelvvizsga szóbeli részét is. Már csak holnap reggel egy német írásbeli, és júniusig hivatalosan is végeztem a felvételivel. Persze, nem mintha a vizsgaidőszak sokkal jobb lenne... :) Mindegy, majd lesz valami.
Ellenben azért vagyok itt elsősorban, hogy hozzak egy rövid részt a Way Back Into Life 12. fejezetéből. Ahogy ígértem, ma estig igyekszem befejezni, és feltölteni, de erre valószínűleg csak későn kerül sor. Addig is:
A percek telnek, helyzet akad mindkét oldalon.
Ronaldo csak nem akarja feladni. Nem szokása. Még a 89. percben is megpróbál
gólt szerezni, de elhibázza. Kezdődhet a hosszabbítás. Lehet, hogy spanyol
drukker szívem mondatja ezt velem, de mintha a portugál csapat elfáradt volna. Több
a spanyol helyzet, de ők is inkább a kockázatmentes, taktikai játékra
koncentrálnak a támadások helyett. Nem akarnak sérülést a döntőre, nem akarnak
több sárgalapot sem. Dühít a tétovázás, dühít, hogy inkább a szerencsére és a
tizenegyesekre bízzák a döntő sorsát, ahelyett, hogy kockáztatnának. Három
perccel a vége előtt már mindenki tudja a stadionban, hogy biztos büntetőpárbaj
elé nézünk. Oda sem figyelek már, a játékosok is már a tizenegyesekre készítik
magukat.
- Hogy állunk? – hallok meg magam mellől egy
ismerős hangot.
- Istenem, fogalmad sincs, mennyire örülök neked –
bukik ki belőlem a kijelentés, pedig az elmúlt néhány nap után nem gondoltam
volna, hogy ez lesz az első dolog, amit bátyámmal közlök, ha megérkezik. –
Tessék, itt vannak a jegyzeteim. Most jönnek a büntetőt, addig nézd át őket.
Arra gondoltam, hogy a büntetők miatt interjúvolhatnád a két kapust, de Ronaldo
is… - kezdek bele, de Galeno arckifejezése megállásra késztet.
- Nem láttam a meccset, Lara. Nem csinálhatom meg
az interjúkat. Mit kérdeznék? Hogy milyen tusfürdőt használnak? – kérdezi
teljes természetességgel. Tudom, hogy igaza van, de nem voltam felkészülve erre
a lehetőségre. Nem akartam foglalkozni azzal, hogy lehetetlen kérek tőle azzal,
hogy az én jegyzeteim alapján készítsen interjút.
- És én ezzel most mihez kezdjek? – Ha eddig ideges
voltam, most a szívroham kerülget.
- Csináld meg. Legyél te a riporter – mondja ki a
tervét, mire földbe gyökerezik a lábam. Tudok írni, bármiről írok. Imádok írni.
De én egy kamera előtt? Galenonak agyára ment a kórház. Egy értelmes szó sem
jönne ki a torkomon. Nincs az az isten, amiért hajlandó lennék interjút
készíteni bárkivel is.
Nem létezik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése