2014. április 9., szerda

Plans

Bár nincsen újév, hogy fogadalmakat tegyek, de rájöttem valamire mostanában. Igen, foghatom a sulira vagy a munkára, hogy nem írok, de egyik sem lenne igazán helytálló. Igenis kéne, hogy legyen időm mindenre, de sajnos hajlamos vagyok arra, hogy munkából vagy egyetemről hazaérve kidőljek egy filmmel minden más helyett. Aztán a tanulás persze feltorlódik, és tényleg nem lesz időm a végén... Többnyire úgy járok, hogy hacsak nem írom le jól látható helyre, hacsak valaki nem piszkál azzal, hogy de igenis írjak, igenis erőltessem az agyamat a történeteimmel, nem teszem. Ez sajnos nálam már csak így szokott lenni. De remélem, ezzel a bejegyzéssel egyértelművé tudom tenni, hogy változtatni szeretnék! Úgyhogy új rendszert vezetek be.
 Bizonyos időközönként pontokba szedem, mik a terveim a következő időszakra. Ezt oldalt, a Plans felirat alatt meg is fogjátok találni az időtartammal együtt. A jelenlegi az időtartammal együtt már ki is került (a sorrend nem számít). Ha pedig valamit teljesítettem, azt kihúzom. (Zárójelben megjegyzem, hogy várhatóan mindig kicsit több tervem lesz, mint amennyit emberileg teljesíteni tudok, de így legalább van motiváció :)) És ezzel együtt hivatalosan mindenkit felhatalmazok, hogy bármilyen formában - tehát e-mail, komment, facebook, chat - nyugodtan zaklasson, ha valamivel nagyon elcsúsztam vagy elmaradtam, de ő már nagyon várja.
Kérlek Titeket, hogy éljetek ezzel a lehetőséggel, mert nem veszem tolakodásnak és türelmetlenkedésnek, és ha nincsen időm egyáltalán, azt úgyis meg fogom mondani, ha viszont lenne időm, csak halogatom, akkor segít a dolog :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése